Tizenhatodik fejezet
Josie
Fordította: Sweety
Egy este az embereimmel. Izgatott voltam. Igen,
voltunk már randevúkon, de még soha nem voltunk olyan kocsmában, ahol tánc és
ivászat is volt. Ráadásul Simone mindig arról beszélt, hogy milyen jó a részeg
szex. Az izgalom, amit emiatt éreztem, az
alulértékelt volt.
Amikor megérkeztünk a Blow Hardba, arra
számítottam, hogy egy nagy, hangos és forgalmas hely lesz, mivel egy
melbourne-i pubról van szó. De nem volt az. Egy kis sarki kocsma. A zene nem
volt olyan hangos, hogy az embereknek kiabálniuk kellett volna, és a tömeg sem
volt túlzó. Nekem tetszett.
Simone ment elől, műbőr nadrágbanés piros topban.
Őt követte Eli. Cadennel a szokásos öltözékükben voltak; farmer, póló, motoros
csizma és a klubmellényük a szűk póló felett. Őszintén szólva istenien néztek
ki. Végigmentem az előtérben, ahol a ruhatár volt, Eli és Caden között. Simone
rábeszélt, hogy vegyek fel egy rövid farmerszoknyát és egy zöld fűzőt.
Amikor beléptem a nappaliba, ahol az embereim
vártak ránk, viccesnek találtam, hogy majdnem kiesett a szemük. De hamar
uralkodtak magukon, és Caden így morgott:
– Ma este mellettünk maradsz.
– Miért? – kérdeztem. Már nagyon vártam a
táncot, mert olyan régen volt már, hogy utoljára elmentem valahova.
– Bébi – kuncogott Eli. – Ahogy most
kinézel, ma este nem csak a mi
farkunk lesz kemény attól, hogy figyelünk téged. Minden kibaszott fickónak fel
fog állni. Tudniuk kell, hogy magunknak követelünk téged.
Simone a folyosón sétálva meghallotta Eli-t, és
nevetésben tört ki. – Talán még jó móka lesz, ha ma este ők ketten is
jönnek.
– Át kéne öltöznöm? – kérdeztem Cadent és
Eli-t.
– Kurvára nem – mosolyodott el Caden. – Tűnjünk
el innen, hogy mielőbb visszajöhessünk mi is szórakozni.
– Basszus, igen – mondta Eli, és
megpaskolta Caden vállát.
Onnantól kezdve nem tudtam letörölni a mosolyt az
arcomról. Simone egyenesen az előtérrel szemben lévő bár felé vette az irányt.
Te jó ég, a hely úgy nézett ki, mintha egy westernfilmből került volna ki.
Fából készült a padló, a falakat is azzal burkolták, és egy bárpult vett körül
minket.
Túlságosan lefoglalt a nézelődés, észre sem vettem,
hogy Eli megállt, amíg neki nem ütköztem. Félreállt, én pedig rámosolyogtam az
előttem álló férfiakra, miközben Caden mögém lépett, és a vállamra tette a
kezét.
– Sziasztok, srácok – mondtam Dallasnak,
Dodge-nak és Dive-nak. Aztán kuncogtam, amikor rájöttem, hogy mindannyiuk neve
D-vel kezdődik. – Dive, te mikor jöttél? – Kérdeztem, leplezve a
nevetésemet.
– Csak tegnap, kedvesem. Jó látni a mosolygós
arcodat. Remélem, ez a két idióta jól bánik veled.
Nem tudtam megállítani a pirulást az arcomon, amit
mindannyian észrevettek, és elnevették magukat. – Látom, hogy így van – kötekedett
Dive.
– Szent dögösség, Batgirl. Ki ez itt? – kérdezte
Simone, miközben mellém lépve egy gyümölcsösnek tűnő italt nyújtott nekem.
Bár Dodge és Dallas már többször jártak a lakásban,
Simone-nal sosem találkoztak, mert minden alkalommal a most már volt barátjával
volt.
– Simone, szeretném, ha megismernéd Dallast,
Dodge-ot és Dive-ot. Srácok, ő a barátom, Simone – mondtam, miközben
mindegyikükre egyenként rámutattam. Mindannyian hasonlóan voltak öltözve, mint
Eli és Caden. Farmer, sötét vagy világos póló, amin a Hawks mellényük feszült,
és motoros csizma. Mindannyian nagyon jóképűek voltak, ami megmagyarázta, hogy
miért csorgatta Simone a nyálát.
Dallas megemelte az állát. Dodge mosolyogva
bólintott, Dive pedig kinyújtotta, majd megfogta Simone kezét. – Azt
hiszem, megtaláltam a boldogságomat. – vigyorodott el Dive és kacsintott.
Simone felnevetett. – Ha jól játszod ki a
kártyáidat ma éjszaka, akkor lehet, hogy az leszek. Egyelőre azonban Josie-val
abba a boxba megyünk, hogy beszélgessünk.
Egy közeli
boxra mutatott. – Az elég közel lesz ahhoz, hogy mindketten szemmel
tarthassátok a nyereményeteket? – vigyorgott Simone Cadenre és Elira.
– Okostojás – reagált Eli.
– Rendben. – Caden elmosolyodott, és rám
kacsintott.
– Én sem szeretném, ha el lenne dugva – mondta
Dodge, miközben Simone a bokszhoz terelt. – Kurva jól néz ki – tette
hozzá. Csattanást hallottam, és a vállam fölött vissza pillantva láttam, hogy
Eli Dodge-ra mered, aki a tarkóját dörzsölgette.
Míg én leültem a box egyik oldalán, és vihogtam a
bohóckodásukon, Simone a másik oldalra ült, és sóhajtott. – Mi a baj? – kérdeztem.
– Olyan, mintha már nagyon régen nem
beszélgettünk volna.
Bólintva értettem vele egyet. Általában csak ketten
voltunk Simone-nal, azonban a pasijaim teljesen lefoglaltak. – Te is
elfoglalt voltál. De tudom, mire gondolsz. Kérlek, mesélj, mi történt veled.
Vakító fogsorát megvillantva mosolygott – Semmi
olyan izgalmas, mint veled. Még ha ritkán is találkozunk – nyúlt át az
asztal túloldalára, és megfogta a kezem –, annyira örülök neked, drágám.
Annyira boldog vagyok. Soha nem láttalak még ennyire ragyogni. Ezért is tűröm
el a főnökösködésüket, mert nyilvánvaló, hogy boldoggá tesznek téged, és ugye
tudod, hogy te is boldoggá teszed őket, igaz?
– Igen. Ezt mondják nekem.
– Jó. Annyira örülök, hogy most már ez is
megvan az életedben. De őszintén, édesem, el kell mondanod, ki a jobb az ágyban,
és kinek van nagyobb farka?
Hátra hajtott fejjel a plafonra meredve hangosan
felnevettem. Olyan hangosan, hogy biztos voltam benne, ezzel felhívom magamra a
figyelmet, de amikor az embereimre néztem, mindketten elégedett vigyorral engem
bámultak.
– Komolyan mondom, csajszi. El kell mondanod a
húgodnak az újdonságokat az uraságokról. Szükségem van a részletekre, azonnal.
Elpirultam. – Hm, mindketten nagyon-nagyon jók
az ágyban. És igazából még nem mértem le a testrészeiket.
– Micsoda? Kapd el őket csajszi, és mondd meg
nekem. – Hátradőlt a székében, és engem tanulmányozott, miközben ivott az
italából. Lenézve az enyémre, észrevettem, hogy az már üres. Nem csoda, hiszen
mennyei íze volt. – Egyszerre voltál velük a szobában?
Jóságos ég. Ha Simone a szexuális életemről akart
faggatni, szükségem volt még egy italra. Valaki biztosan olvasott a
gondolataimban, mert egy pincér állt meg az asztalunknál, és két újabb
gyümölcsös italt tett le.
– Köszönöm, de kitől vannak? – Soha nem
fogadnék el italt olyantól, akit nem ismerek.
– A katonás hajú fickótól – mondta
mosolyogva, és a háta mögé mutatott Caden felé. Intettem, és köszönömöt
mormoltam az emberemnek. Rám kacsintott.
– Ó, hát nem aranyos. Nekem is szükségem van
egy rendes férfira. – Duzzogott, és befejezte az első italát, hogy
nekilásson a következőnek, amikor a pincér eltűnt.
– Még nem volt alkalmunk beszélni Jackről, azt
hittem, kedveled. Mi romlott el? – Kérdeztem, miközben a szívószállal
köröztem az italomban. Most döbbentem rá, hogy még sosem említettem a
srácoknak, hogy nem szoktam inni. Gondoltam, nemsokára rájönnek.
Simone félrenézett a férfiakra, majd vissza rám. A
kedves mosolya eltűnt, helyette felvett egy műmosolyt. Ez nem a boldog és
gondtalan mosolya volt. – Hé, nem válaszoltál az előbbi kérdésemre.
Rendesen megosztoznak?
– Simone…
– Azért vagyunk itt, hogy jól szórakozzunk – csattant
fel.
Az italról megfeledkezve előrehajoltam, hogy a
szemébe nézzek. – Tudom, drágám. És hogy válaszoljak a te kérdésedre, igen, jól osztozkodnak,
és igen, mindenkivel így teszünk a szobában. Most pedig szeretném tudni, hogy
akkor most mi történt. Mit nem mondasz el nekem, Simone Michaels?
A lány gúnyosan felszisszent, és elfordult, hogy a
férfiakat nézze. – Hűha, ezek aztán tényleg előhúztak a csigaházadból.
– Igen, és ha nem beszélsz velem, édesem, nem
fog tetszeni, amit ezután teszek.
Felém kapta a fejét. – Mit?
– Bele fogom vonni őket ebbe az egészbe. – A
srácok felé biccentettem.
– Szent szar. – Büszkén elmosolyodott. – Te
tudsz manipulatív is lenni.
– Egyesek szerint a nővéremre, Zarára
hasonlítok, ha akarok. Ő is ugyanezt csinálja a legjobb barátnőjével. Ne akard,
hogy ugyanúgy aggódjak, ahogy a barátja tette vele. Kérlek, mondd el, mi folyik
itt. Segíteni akarok. Mindig ott voltál nekem. Ezúttal én akarok itt lenni
neked.
Megvonta a vállát. – Igazából semmiség.
Jackről kiderült, hogy egy seggfej.
Odapillantva láttam, hogy az embereim figyelnek.
Tudták, hogy történik valami. Láttam, ahogy megfeszültek. Aggódtak. Eli
felvonta a szemöldökét, de én megráztam a fejem.
– Csinált veled valamit?
– Semmi olyat, amit ne tudtam volna kezelni. – Keserűen
elvigyorodott.
– Simmy, mi történt?
Megforgatta a szemét. – Egy seggfej volt,
ennyi az egész.
Idegesítő
nőszemély. – Hogyhogy seggfej volt?
– Megbízható forrásból úgy hallottam, hogy
barátnője van. Én csak a mellékszereplő voltam, mert úgy tűnik, könnyű eset
vagyok.
A szemeim tágra nyíltak. – Volt barátnője, és
még téged nevezett könnyűnek?
Bólintott. – Igen, úgy tűnik, csak arra vagyok
jó, hogy valakinek a másodhegedűse legyek. A könnyű rész pedig onnan jött, hogy
a barátai azt állították, hogy lefeküdtem velük, pedig nem. Csak néhány csók
volt. Mindegy, vége van.
– Szóljak Cadennek és Eli-nak, hogy zaklassák
egy kicsit? – mosolyogtam.
Végre felszabadultan és könnyedén felnevetett. – Köszi,
de nem. Legalábbis most még nem.
Ültünk és beszélgettünk az egyetemről és arról,
hogy Parker a szokásosnál tovább van távol. Még nem volt alkalmam elmesélni
neki, mit mondott Parker, mielőtt elment, és amikor elmondtam, felsikoltott. – Tudtam,
hogy tetszel neki. Ahogy rád nézett, amikor te
nem figyeltél, az rohadtul dögös volt.
Vállat vonva mondtam: – Őszintén szólva, soha
nem gondoltam így rá. Jóképű volt, de ennyi. Bár testvéri módon aggódom érte.
– Szerinted mi a munkája?
Ezen már sokszor elgondolkodtunk, de minden ötlet
nevetségesnek tűnt.
– Fogalmam sincs.
– Ja, nekem sincs. Úgy tűnik, konkurenciát
kaptál. Igazából, ahogy ismerem a srácaidat, ez nem konkurencia, csak idegesítő
troll.
A pultnál álló embereimre pillantva láttam, hogy
látogatókat kaptak. Méghozzá olyan cafka típusúakat. Két lotyó ruhás lány, az
egyik hidrogénszőke, a másiknak hosszú fekete haja volt. A szőke Caden mellett,
a másik pedig Eli mellett állt. Nem igazán mondhattam rájuk, hogy kurvák. Nem
ismertem őket. Lehetnének kedves nők... ha nem dörzsölnék a melleiket a férfiak
karjaihoz.
Felálltam, és odasétáltam hozzájuk. Dodge és Dive
nevetni kezdtek, amikor meglátták, hogy jövök. Talán még nem látták a mogorva
tekintetemet. Dallas vigyorogva állt a pultnak támaszkodva.
Figyelmen kívül hagyva őket, az embereim közé
léptem. Mielőtt bármit is mondhattam volna, Simone ért oda először. Észre sem
vettem, hogy követett. – Én nem fáradnék, hölgyeim.
A nők ránéztek, majd rám. Mindketten megnéztek
minket, és elhessegettek.
Na, ez
felbosszantott.
– Elnézést – kezdtem. Hátranéztek.
– Tűnjetek el, mi értünk ide előbb – csattant
fel a szőke.
– Nem. – Rámeredtem. – Azt hiszem,
én értem ide először, hiszen tegnap este mindketten az ágyamban voltak. – Férfias
kuncogás vett körül minket. Beleértve az én két pasimat is, akikre
rávillantottam a tekintetem. – Most pedig kérem, hogy vegyétek le róluk a
kezeteket. – Az alkohol ösztönözte a gúnyos viselkedésemet, és azt, hogy
mindenki tudja, Caden és Eli az enyém.
– Ugye most csak viccelsz? Mindketten a tiéd voltak?
A szöszi visszafordult Cadenhez, és felhördültem,
amikor hozzá hajolt és valamit a fülébe súgott. Be kellett ismernem, hogy
tetszett, amikor megpróbált elhajolni tőle, de a csaj nem hagyta magát. Az
egyik kezét az arcára tette.
Megfogtam a csuklóját és elvettem a kezét. Lerázott
magáról, majd a barátnője egy lendülettel az arcomba hajolt. – Ha még
egyszer hozzáérsz, bajban leszünk, ribanc.
A lehelete bűzlött a cigarettától és a bourbontól.
– Sajnálom, de ma este nem keresem a bajt.
Csak azt szeretném, ha mindketten magukra hagynátok ezt a kettőt – mutattam
Cadenre és Elira – egyedül.
– Gyerünk, Josie – harsogta Dodge.
Vetettem rá egy pillantást.
A fekete hajú az arcomba nevetett. – Nem
hinném, ribanc.
– Fogd be a pofád – vicsorgott Eli.
– Eli, majd én intézem – csattantam.
– Kicsim – mondta humorral a hangjába.
Amire az arcomban lévő csaj ránézett. Hülye lévén,
annyiban hagyta, amit a férfi mondott, és visszanézett rám.
– Kérlek, csak menj el, és keress más
férfiakat, akiket megpróbálhatsz becserkészni ma éjszakára. Ez a kettő nem
tartozik közéjük. Ők az enyémek – mondtam
magabiztosan.
– Igényt tart rájuk – kiáltott fel
vidáman Dive.
Simone előrelépett, és azt mondta: – Hát nem
értitek, az, hogy ilyen hülyék és részegek vagytok, az nem segít. A büdös
puncitokkal együtt nem vagytok itt kívánatosak és nem is kelletek, úgyhogy
húzzatok a picsába.
– Te ribanc – üvöltötte a szőke, és meg
akarta pofozni Simone-t.
A kezét azonban hirtelen megállította Caden, aki
elkapta a csuklóját. A lány felé fordult, és betegesen édes hangon azt mondta. – Szépfiú,
mondd meg nekik, hogy tűnjenek el innen.
Caden undorodva nézett le rá, és visszalökte a
karját, azután a mellkasán a pólójába törölte a kezét. A lány hátratántorodott.
Caden rábámulva morgott: – Mindketten húzzatok a picsába. – Rám
nézett. – Josie. – Odalépett hozzám, maga elé húzott a nőkkel
szemben, és a csípőmre tette a kezét. – Nézzétek meg, mi van a kezeim
között, ez a nő csupa klasszis. Ti hölgyeim, tanulhatnátok tőle, és nem kéne
széttennetek a lábaitokat bármelyik pasinak. Ha még egyszer szarakodtok vele
vagy a barátnőjével, akkor velünk gyűlik meg a bajotok, és higgyétek el, az nem
lesz élvezetes. Most pedig takarodjatok a szemünk elől.
Ezzel figyelmen kívül hagyta őket. Döbbenten
álltak, amikor Caden elkezdte csókolgatni a nyakamat, majd, hogy ki ne
maradjon, Eli is mellém lépett. Gonoszul vigyorgott rám, miközben az ajkát az
enyémhez érintette. Mielőtt lehunytam volna a szemem, és minden épeszű gondolat
elszállt volna – mint minden alkalommal, amikor a pasijaim rám figyeltek
–, még a szemem sarkából láttam, ahogy mindkét nőnek leesik az álla és tágra
nyílik a szeme.
Eli beleharapott az alsó ajkamba, és én egyből kész
voltam. Lehunytam a szemem, és élveztem a pillanatot az embereimmel. Azt sem
vettem észre, hogy közönségünk van, és nem is aggódtam emiatt. Semmi sem tudott
elkeseríteni, amikor az embereim velem voltak.
Eli húzódott el először, majd Caden, aki átkarolta
a derekamat, és megcsókolta a homlokomat.
– A kurva életbe, mindig így viselkedik, akár
csak egy csókért is? – kérdezte Dive.
– A pokolba is, igen – vigyorgott Eli, és
rám kacsintott, amikor az arcom kezdett elpirulni.
– Jézusom, keresnem kell magamnak valami édes
puncit – motyogta Dallas, azután visszafordulva a bárpultra rácsapott az
öklével, és rendelt még egy kör piát.
Tizenhetedik fejezet
Josie
Fordította: Sweety
Ez volt életem egyik legjobb éjszakája. Simone-nal
ittunk, táncoltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Ha egy pasi odajött hozzám
a táncparketten, megdermedtem. De Simone-nak csak annyit kellett tennie, hogy a
bárpult felé mutatott, és amint észrevették a mogorva Eli-t és Cadent, akik a
fejüket csóválták, a srác gyorsan elmenekült onnan.
Az este végére kissé berúgtam, és ez az érzés
felszabadító volt. Biztos ezért volt bátorságom az egyik Simone-nal táncolt
szám után a pasijaimhoz sétálni, kettőjük közé hajolni, és szerintem halkan azt
mondani: – Szeretnék hazamenni, és mindkettőtökkel perverzkedni.
– Basszátok meg – hallottam Dallas
hangját.
– Jézusom, hirtelen kedvem támadt énekelni,
hogy "Én és a kezem ma este" – ugatott Dodge.
Dive nem szólt semmit, mert a száját nagyon
lefoglalta Simone nyelve. Tánc közben megkérdeztem, hogy hazaviszi-e őt éjszakára.
Megrázta a fejét, és azt mondta: – Édesem, tudod, hogy legtöbbször csak
dumálok. De ez nem jelenti azt, hogy nem hagyhatom a számat szórakozni egy
kicsit.
– Mi lelépünk innen – morogta Eli,
miközben vágyakozva nézett rám.
Az út hazáig rövid volt, mégis egy örökkévalóságnak
tűnt. Én hátul ültem Simone-nal, aki félig aludt, míg az embereim elöl ültek.
Tetszett, ahogy Caden erősen markolta a kormányt, mintha azt kívánná, bárcsak
már otthon lennénk. Eli pedig újra és újra összeszorította az állkapcsát.
Kanosak voltak, és bár nem láttam, de lefogadom,
hogy mindkettőjüknek felállt a farka.
Hirtelen tényleg látni akartam az ágyékukat.
Vagy akár a mellkasukat.
A fenébe, még a lábukat is megnéztem volna.
A meztelen bőrükre volt szükségem, a testükre
alattam, fölöttem és bennem.
– Kurvára igyekezz, mert a hangjából ítélve
még a kocsiban el fog élvezni – morogta Eli.
– Szerencsés ribanc – nyöszörgött Simone.
Amint Caden megállt a járdaszegélynél, már nyitotta
is az ajtaját. Kisegített, és a házba vezette imbolygó testemet, miközben Eli
kihúzta Simone-t a kocsiból, és a karjában vitte be, mert közben beájult.
Amíg én a fürdőszobába mentem felfrissülni, és próbáltam
közben nem elesni, Eli bevitte és lefektette Simone-t a szobájában. A
fürdőszobából kifelé jövet észrevettem, hogy a hálószobája ajtaja be van
csukva. Mosolyogtam magamban. Örültem, hogy zárva volt, mert arra készültem,
hogy a pasijaimmal hangoskodni fogok.
Hűha, tényleg egy szerencsés ribanc voltam.
Amikor benyitottam a hálószobámba Eli már
meztelenül feküdt az ágyon, karját a feje alatt összefonva. Caden az ágy
végében állt, és mielőtt bejöttem volna, Eli meztelen testét csodálta. Ki ne
tenné? Mindketten gyönyörű, formás testtel rendelkeztek. Caden rám mosolygott,
miközben a fején áthúzta a pólóját, majd letolta a farmerját.
Hamarosan két meztelen test is volt a szobámban.
– Bébi, lefekszel, vagy egész éjjel csak állsz
és csodálsz minket? – kötekedett Eli.
– Hm... – Ez egy nehéz kérdés. Jó volt
csodálni, de érezni őket még jobb lenne. Belépve a szobába becsuktam magam
mögött az ajtót. Két oldalról megfogtam, majd letoltam a szoknyámat. Ezután
lerúgtam magamról a cipőmmel együtt. Hátra nyúltam a fűzős felsőm cipzárjához;
azonban nehezen értem el. Ide-oda mozogva próbáltam elérni. Caden nevetve
lépett oda segíteni. A hátam mögé állt, és lassan lehúzta a fűzőm cipzárját,
miközben megcsókolta a vállamat.
– Mondtuk már, hogy milyen kibaszottul dögösen
néztél ki ma este?
– N-nem. – Sóhajtottam, amikor
kiszabadult a testem a fűzőből és a padlóra hullott.
Egy könnyed koppanás követte mire Caden morogni
kezdett: – Menj oda Elihez, mielőtt lehajolok és azonnal megduglak.
Valami rosszat csináltam?
Caden elmosolyodott. – Drágaságom – mondta,
miközben ajkát az enyémhez érintette. – Eli is el akarja mondani, milyen
jól néztél ki.
Bólintva az ágyon fekvő Elira mosolyogtam. Ő
visszavigyorgott, és felém nyújtotta a kezét. Felugrottam az ágyra, majd mellé
feküdtem. Felkönyökölt, hogy lenézhessen rám. – Cadennek igaza van, kurva
dögös voltál ma este. Nem mintha nem lennél mindig az, de ma este vissza
kellett fognom magam, hogy ne rúgjak szét egy csomó segget, mert annyian
megbámultak.
– Tudom, milyen érzés – mondtam őszintén.
– Nekem is kedvem lett volna megtépni néhány nőt. Szerintem nem kéne
többet eljárnunk. Életem hátralévő részében mindkettőtöket itthon és csak
magamnak akarlak megtartani.
Mindkét párom felnevetett.
– Ezt nem lehet, bébi – mondta Caden,
miközben az ágy végére térdelt. – Szeretjük megmutatni azt a szépséget,
ami az életünkben és az ágyunkban van.
– A francba – kuncogtam.
– Édesem, részeg vagy?
– Csak egy kicsit – mosolyodtam el.
– Kibaszottul király – kacsintott Eli.
Kezeket éreztem a csípőmnél, és lenézve Cadent
pillantottam meg, amint lehúzza a bugyimat. Hogy segítsek neki, felemelkedtem,
ő pedig végig húzta a lábamon. Eli csókolgatni kezdett. Átkaroltam a nyakát.
Halkan morgott, amikor magamra húztam a testét. Érezni akartam, ahogy a mellkasa
az enyémhez préselődik. Felhevült bőrünk egymáshoz tapadt és ez csodálatos
érzés volt.
Eli ajka az államra, a nyakamra vándorolt, majd a
fülembe súgta: – Meg kell ennem a tökéletes puncidat. Meg kell
kóstoljalak, ki kell nyaljalak.
– Igen – nyögtem válaszul.
Végignéztem a testemen, ahogy Eli térdre
ereszkedett, Caden pedig széttárta neki a lábaimat, és közben fel-le simogatott
a combomtól a bokámig. Hátrébb húzódott, mire Eli a lábaim közé helyezkedett.
Hasra feküdt, és hűvös leheletét a forró puncimra fújta, mire a várakozástól
megborzongtam.
Már az első nyalásnál behunytam a szemem, a hátam
felívelt, és a lepedőt markolva felnyögtem.
– Fordulj az oldaladra – hallottam Caden
utasítását. Kinyitottam a szemem, de nem engem nézett, hanem Eli-t.
– Mi...? – kezdte Eli, de megállt, és
Cadenről rám nézett.
– Fordulj az oldaladra – morogta Caden.
Caden miért akarja Eli-t maga felé fordítani?
Hacsak... Te jó ég!
– Kérlek – könyörögtem. Azóta, hogy
láttam őket, amikor kielégítették egymást, többet akartam belőlük, de féltem
kérni, hátha nem is annyira akarják.
Eli az oldalára fordult, erekciója Caden felé
mutatott. Mindketten figyeltük, ahogy Caden hasra fekszik, és az arca csak
centikre van Eli keménységétől.
Hogy jobban lássak, a könyökömre támaszkodtam, és
elragadtatva figyeltem, ahogy Caden megfogta, előre hajolva nyitotta a száját,
majd lassan végigsimított a nyelvével Eli farkán.
A csiklóm lüktetni kezdett.
– Jézusom – nyögte Eli, miközben a farkán
fel-le billegő Caden fejére tette a kezét.
– Ez gyönyörű – mondtam.
Caden nem hagyta abba a támadást, de Eli tágra
nyílt szemekkel fordult felém.
– Szereted nézni?
– Igen – bólintottam.
– Bassza meg, ez nagyon jó volt. Csináld még
egyszer – mondta Cadennek, miközben lenézett rá. – Igen, baszd meg – nyögte
Eli. Rám nézett. – Jézusom, te aztán szereted nézni, ahogy szopogat – mondta,
miközben végignézett a félig lehunyt szememen, a hullámzó mellkasomon, majd a
puncimon. – A pokolba is, teljesen eláztál – jegyezte meg, miközben
ujjaival szétkente a nedvemet mindenfelé. Cadent figyeltem, de láttam Elit,
ahogy megnyalta az ajkát, és lehajtotta a fejét, hogy megkóstoljon.
– Jóságos ég! – Sóhajtottam. Eli
mozdulatai vadabbá váltak. Gyors ritmusban nyalogatott, szopogatott és
nyelvezett; ami az őrületbe kergetett. Túl hamar éreztem a feszülést a hasam
aljában, majd még lejjebb áramlott. – Jövök! – Ordítottam, miközben a
puncimat még jobban Eli arcába nyomva.
Mielőtt még felocsúdtam volna az orgazmusból,
felhúztak, és már Caden ölében ültem. Egymás szemébe néztünk, hátrébb húzódott,
kettőnk közé nyúlt, majd egyenesen ráhúzott a farkára. Hátravetett fejjel
felsikoltottam, ahogy keményen belém csapódott.
– Bassza meg, igen – ordította. Átölelte
a hátamat. Közelebb húzott, hogy a mellkasunk összeérjen, a homlokom a vállán
pihentettem, miközben előre-hátra ringatóztam a farkán. – Szóval tetszett
a látvány, bébi?
– Nagyon – mondtam.
– Akkor csináljuk együtt. – Hátrébb
húzódtam, hogy ránézzek. Elvigyorodott, szenvedélyesen megcsókolt, majd Eli
felé fordult, aki mellettünk térdelt, a farkát az öklével kényeztette.
Felnyögtem a látványtól. – Állj fel – mondta Caden Elinek, aki
elmosolyodott, és felállt az ágyon. Miközben Caden farkán ringatóztam, Eli
kicsit lehajolva Caden és az arcom közé tolta a farkát. Vigyorogva csúsztattam
a számat fel-alá Eli farkának felém eső oldalán, miközben Caden ugyanezt tette
a másik oldalon.
Istenem, de csodálatos volt. Mindannyiunknak.
– Hmm – nyöszörögtem Eli farkára, mikor
éreztem, hogy újabb orgazmus felé röpülök.
– Jézusom, ez kurva jól néz ki – morogta
Eli. Minket figyelt, ahogy Cadennel a farkát nyaljuk.
Caden hátrahajtott fejjel felnyögött: – Bassza
meg, mindjárt elélvezek a csajunk szűk puncijában.
– Jézusom, még ne – csattant Eli, és
visszahúzta Caden száját a farkához. – Igen, baszd meg, igen, pont így.
Istenem, ez az! – Mindkettőnk tarkóját fogva az arcunkba baszott. – Bassza
meg, bassza meg. El fogok élvezni – nyögte Eli. Visszahúzta a farkát, az
öklébe szorította, mire fehér ondófolyamokat lövellt ki Caden és az én
mellkasomra.
A ringatózásom Caden farkán felgyorsult. Caden
megragadta a csípőmet. Hátradőlve a térdére támaszkodtam, miközben fel-le
mozogtam rajta.
– Bébi – nyögte Caden. – Bassza meg,
Josie – morogta.
– Ó, Caden, igen – motyogtam, miközben
elélveztem, a falaim Caden farkára szorultak, amikor éreztem, hogy megduzzad
bennem.
– Bassza meg – morogta ahogy belém
lövellt. – Jézusom, igen – nyögte mélyen, miközben még mindig rajta
lovagoltam, amíg minden rándulás abba nem maradt.
Az én srácaim voltak a legjobbak.
Köszönöm!
VálaszTörlés❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlésNagyon köszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlés