4.-5. Fejezet

 

Negyedik fejezet

Josie

 

Fordította: Sweety

 

A szívem a torkomban dobogott. Szinte minden reggel így ébredtem, leizzadva, reszkető testtel, és a szívem majd ki ugrott a mellkasomból. Az éjszakai rémálmok nem voltak valami ütősek. Inkább kimerítők és rémisztők voltak. Az elmúlt négy évben, mióta megmentettek Davidtől, mindig azt reméltem, hogy az éjszakai rémálmok idővel elmúlnak. De nem így történt.

Azt hiszem, azért maradtak meg, mert gyenge voltam.

És az is tény, hogy az életem ismét a feje tetejére állt.

– Josie, ideje, megmozdítani a csinos segged – kiabálta Simone a folyosóról. Elsietett az ajtóm mellett, hogy ő érjen először a fürdőszobába, ezért is zuhanyoztam inkább éjjel, túl sok időt töltött a fürdőben, ami miatt mindketten elkéstünk.

Annak ellenére, hogy épp most ébredtem rémülettel telve egy rémálomból, elmosolyodtam.

Elmosolyodtam, mert Simone erre mindig rá tudta venni az embert. Ez a mosoly talán nem érte el a szememet, de minden reggel segített kikelni az ágyból. És abban is segített, hogy folytassam a mindennapokat, hogy elérjem azokat a célokat, amiket kitűztem magam elé.

Az ágyból kikászálódva felvettem egy farmert és egy flanelinget. Nagy volt, de a hidegebb téli napokon melegen tartott. A táskámat becsukva gondolataim a családomhoz kalandoztak Ballaratba. Kíváncsi voltam, mit csinálhatnak. Vajon Zara már fenn van az ikrekkel, akik pár hónap múlva töltik be a hármat? Julian és Mattie elkezdték már szervezni az esküvőjüket?

Gondolataim még Deanna, azaz ahogy a legtöbben hívták, Mocskosszáj felé is elkalandoztak. Alig több mint egy évvel ezelőtt született meg a kisfia, Nicholas. Zara küldött nekem emailben egy videót, amelyet Dodge rögzített. Már meg sem tudom számolni hányszor néztem meg. Mégis, minden alkalommal nevettem és azt kívántam, bárcsak otthon lennék.

– Veszed? – kérdezte Zara, a kamerába mosolyogva.

– Villog a kibaszott vörös lámpa, Vadmacska? – kérdezte morogva Dodge.

– Igen.

– Akkor veszem.

– Király. – Zara elmosolyodott, és elindult egy folyosón. – Szia, Josie, bárcsak itt lennél ma. Annyira hiányzol nekünk. Azonban úgy tűnik, keményen tanulsz, ezért gondoltam, így osztom meg veled ezt a különleges napot. – Megállt, szembefordult a kamerával, és vidáman tapsolt. – Képzeld, Deanna éppen most fogja megszülni a babáját.

Megfordult, majd befordult a sarkon. A kamera ráközelített a pultnál álló Deannára, aki egyik kezével a pulton támaszkodott, miközben előre hajolva nagyokat lélegzett.

Feje a kamera felé fordult, szemei tágra nyíltak. – Mi a faszt csinálsz?

– Megkértem Dodge–ot, hogy filmezze le Josie–nak – mondta Zara.

– Te be vagy tépve, baszd meg? – hördült fel Deanna, majd mindent elfelejtett, amikor megindult egy összehúzódás. Fájdalmasan felnyögött. Griz mögé lépett, és masszírozni kezdte a hátát.

– Be kell mennünk a kórházba – morogta.

– Picsába, picsába, picsába – skandálta Deanna. Rámeredt a mosolygó Zarára – Hogy a faszba csináltad ezt meg kétszer? Kibaszott őrült vagy, hogy még egyszer végig akarod csinálni. Őrült, hülye n–n–nő. Jézusom – sikoltott. Zara nem volt őrült. Ő volt a legkedvesebb ember, akit ismertem, és olyan büszke voltam, hogy a nővéremnek nevezhettem. Amit Julianért és a fivérünkért, Mattie–ért tett, az csodálatos volt. Megajándékozni őket egy saját gyerekkel... A nővérem elképesztő volt.

– Az autó készen áll. Induljunk – hallottam Talon hangját valahonnan a kamerán túlról.

– Itt adom át ezt az ügyet neked, főnök. Nem megyek a kórházba – mondta Dodge a kamera mögül, miközben azt filmezte, ahogy Griz segít Deannának a bejárati ajtó felé sétálni.

– Megígérted a nőmnek, hogy megcsinálod, tehát kibaszottul meg fogod csinálni – parancsolta Talon.

– Baszd meg – csattant fel Dodge.

– Mi a faszt bámulsz? – üvöltött Deanna valakivel a kamerán kívül. Majd előre nyúlt, és megragadott valami anyagot.

– Hercegnő, engedd el Dive–ot.

– Mindannyiótoknak fájnia kellene, ha nekem fáj – kiabálta Deanna a terembe. – Mindannyiótoknak szenvednie kell.

– Hidd el, hogy így van – mondta Dodge. Deanna felé fordult. – A francba – szisszent fel.

– Deanna, gyerünk a kibaszott kórházba, mielőtt a gyerekünket ide pottyantod a földre. Mozgás, most!

– Nem a legtisztább hely – mondta Zara.

Griz rámeredt Zarára, majd Talon segítségével kivitték Deannát a táborból a kocsiba. Dodge a kamerával együtt bemászott Griz négykerék–meghajtású autójának hátuljába, míg Talon bepattant a kormány mögé. Zara az anyósülésre mászott, Deannának és Griznek hagyva a hátsó ülést. Dodge áthajolt a hátsó ülésen, hogy filmezze Deannát, amint Griz lábán nyugtatja a fejét. Griz végigfuttatta kezét a haján. Volt szerencsém látni Deanna lágy mosolyát.

A kamera rázkódott, ahogy az autó elindult. Mivel Talon vezetett, tudtam, hogy szlalomozni fog a forgalomban.

– Ezért még megfizetsz – nyögte Deanna, és felnézett az emberére. Felemelte a kezét, és megragadta a pólóját.

– Alig várom, hercegnőm – kuncogott Griz.

– Zara – sikoltott Deanna. – Ó, bassza meg, nyomnom kell.

– Ó, Istenem – zihált Zara.

– Micsoda? – kiáltott Griz.

– Ez azt jelenti, hogy közel van.

– Cica, eljutunk a kórházba?

– Nyomnom kell – kiáltotta Deanna. – Grady, te rohadék, ó, Istenem, nem akarom, hogy a gyerekünk a kocsiban szülessen meg.

– Minden rendben lesz. – Bólintott lefelé a lányra. – Vadmacska? – Kérdezte olyan pánikba esett hangon, amit még sosem hallottam tőle.

Zara tágra nyílt szemmel követelte: – Talon, húzódj félre. Hívd a mentőket. – Amint megtette, kimászott a kocsiból, átfuthatott Deanna oldalához, mert az ajtót feltépték.

– Le kell vennem a bugyidat – mondta Zara, miközben a keze Deanna szoknyája alá csúszott.

– Bakker, csajos akció – mondta Dodge ostobán.

A kamera ekkor leesett, és csak hangok hallatszottak.

– Fogd be a pofád – morogta Griz. – Kifelé, kifelé, most azonnal, mielőtt kinyírlak.

– Zara – sikoltott Deanna.

– Látom a feje búbját, jön a baba – kiabálta Zara. – Nyomj, Dee, nyomj!

– Gyerünk, hercegnő, meg tudod csinálni.

– Hát... kibaszott... persze... hogy... meg tudom csinálni – harsogta Deanna.

A következő másodpercben babasírás hallatszott, és a szívem elolvadt.

A videó a kórházban ért véget, megörökítve Deannát, a legkeményebb nőt, akit valaha is ismertem, amint édesen mosolyog le a kisfiára, miközben Griz védelmezően állt felettük.

– Jose, gyerünk, barátnőm – kiabálta Simone. Kinyitottam az ajtót, és végigsétáltam a folyosón, ő már a bejárati ajtóban várakozott.

– Bocsánat – mondtam, és felvettem a hátizsákomat a földről, mikor hallottuk, hogy kinyílik mögöttünk egy ajtó. Parker, mint akit megfosztottak az alvástól, sétált ki a szobájából, egy szál boxeralsóban. Hallottam, ahogy Simone elismerően felsóhajtott. Én is felnyögtem volna, de gyorsan az alsó ajkamba haraptam. Köszönés vagy bármi nélkül a folyosó végén lévő fürdőszobába tántorgott.

– A francba, ez az pasi nagyon fincsi – suttogta Simone. Egy feszes mosollyal biccentettem neki, mielőtt kinyitottam az ajtót és kisétáltam rajta. Meg kell hagyni teljesen igaza volt. Parker jól nézett ki. A teste olyan volt, mintha kőből faragták volna: kemény és gyönyörű.

Ugyanakkor rejtélyes volt, és nem voltam benne biztos, hogy tudok, vagy hogy egyáltalán akarok–e tudni róla bármit is.

 

# # # #

 

Aznap korán reggel történt. Simone–nal az osztályunkba mentünk. Óra alatt csak Cameron egyik barátja gúnyolódott velem. Durva szavakat köhintett, és a hátamat bökdöste a tollával. Simone megfordult, és a srácra meredt, de hála az égnek a bökdösést nem vette észre, különben jelenetet rendezett volna. Amikor megszólalt a csengő, tudtam, hogy Simone–nak az épület túlsó végén lesz órája, gyorsan elköszöntem, felpattantam a helyemről és kirohantam a teremből.

Fagyos levegő kavargott körülöttem, és megborzongtam, ahogy átsiettem az úton a másik épületbe a következő órámhoz. A hátizsákomat szorosabban a hasamhoz öleltem, azt kívánva, bárcsak hoztam volna kabátot magammal.

Sajnos nem jutottam messzire, amikor megéreztem, hogy valaki van mögöttem. Tovább fokoztam az amúgy is sietős tempómat. Valami súrolta a hátamat.

Kérlek, ne.

Csak hagyj békén.

Azonban bármennyire is könyörögtem magamban, tudtam, hogy nem lesz ilyen szerencsém, amikor a következő pillanatban erőszakosan a hajamba markolva hátra rántották a fejem, amitől a lépteim megtorpantak, és fájdalmamban felkiáltottam.

Miután rendbe szedtem magam, megfordultam, hogy szembe nézzek a támadómmal, de csak akkor rándultam össze, amikor valaki átölelte a derekamat. Megpróbáltam arrébb lépni, de a kar szorosabban ölelt.

– Gyerünk, kislány. Tudom, hogy Cameronnak nemet mondtál, de nekem azért hajlandó lennél megtenni, ugye?

Ledobtam a táskámat, és a tenyeremet Scott mellkasának feszítettem. Scott majdnem olyan rossz volt, mint Cameron, ami megmagyarázta, miért is voltak legjobb barátok.

– Hagyj békén – mondtam, és felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, és átkoztam remegő ajkaimat.

Kuncogott. – Ezt nem tehetem. Mindig is azt akartam, amit Cameron és a terveim szerint ezúttal meg is kapom. – A mögötte álló két srác felnevetett. Mikor érkeztek meg?

A szívem megállt egy pillanatra, amikor meghallottam egy bizonyos hangot.

Az amúgy is feszült testem megdermedt.

A szemeim tágra nyíltak.

Tényleg?

Lehetséges?

A családom?

– Mi...? – mondta Scott.

Gyorsan pislogva néztem körül mindenfelé, hogy megtaláljam a zaj forrását, miközben erősebben feszültem Scott mellkasának. Valamit mondani kezdett nekem, de már se nem láttam, se nem hallottam őt... nem, csak a két Harley–ra figyeltem, ami végigszáguldott az egyetem parkolóján, és éppen megállt a füves terület szélénél.

Tovább küzdöttem. Scott nem látta, hogy nem figyelek rá? Ő és a barátai nem érezték, hogy mekkora bajban lesznek, attól függően, hogy ki ül azon a két motoron?

Hirtelen Scott észrevette, hogy körülöttünk mindenki az újonnan érkezők felé néz. Scott kihúzta magát, és a szemem sarkából láttam, ahogy intett a barátainak a két férfi felé, akik épp lepattantak a motorjukról. Scott elengedte a derekamat. Megkönnyebbülten lélegeztem fel. Csakhogy Scott gyorsan elkapta és megszorította a csuklómat.

Úgy tűnt, nem akar elengedni, miközben mindannyian azt figyeltük, ahogy a két Harley–s lecsatolja a sisakját, leveszi a napszemüvegét, és mindkettőt az ülésére teszi. Amikor szembe fordultak velünk, elakadt a lélegzetem.

Otthon.

Család.

Szerelem.

Biztonság.

Szabad, remegő kezemet a számhoz kaptam, hogy elfedjem azt, ahogy Caden és Eli felénk tartott. Mindketten elképesztőek, de egyben nagyon bosszúsak is voltak. Caden elővett egy baseballsapkát a farmerja hátsó zsebéből, és fordítva a fejére tette. Valamivel nyugodtabbnak tűnt, mint Eli, aki ide–oda forgatta a fejét, és közben többször is ökölbe szorította a kezét.

Alig fél méterre álltak meg tőlünk. Caden durva hangon szólalt meg: – Elengeded. –  Ez nem kérdés volt. Minden szótag parancsként hangzott, de Scott nem volt elég okos ahhoz, hogy ezt felismerje.

– Kizárt. Nem akarsz elhúzni a picsába, és a saját dolgoddal törődni?

Caden tekintete elkomorult. Szeme Scott csuklóm körüli markára vándorolt. Lassan visszanézett rám, és tekintete megenyhült.

– Caden – mondtam, majd szemeim a mellette lévő, dühös férfira siklottak. – Eli – suttogtam. Eli tekintete röviden rám villant, de aztán ismét Scott csendes barátaira nézett, akik aggódva figyelték az egész jelenetet. Eli a határon volt. Ez nem volt jó.

Ismét Cadenre néztem, de ő csak Scottra fókuszált. Sóhajtott, majd felhorkant. – Még nem tudod, de hamarosan majd megérted. Ő a miénk...

Scott nevetésben tört ki. Megrántotta a csuklómat, így rá néztem. – Szóval nem mindenkinek állsz ellent? Tudtam, hogy egy ribanc vagy.

– Pick – morogta Eli, Caden motoros nevét használva.

– Még ne, Billy – parancsolta Caden. Mindig is tetszett Eli motoros neve, Billy a kölyök.

Caden közelebb lépett. – Tényleg meg kell tanulnod, méghozzá kurva gyorsan. Josie Alexander a miénk, ő a kibaszott családunk, tehát ő is a Hawks. Megértetted ezt, faszfej?

Dühében Scott erősebben szorított. Összerezzentem a fájdalomtól, és Caden látta ezt. Mielőtt észbe kaptam volna, Caden már nyakon is ragadta Scottot. A csuklóm azonnal kiszabadult, mert Caden hátralökte Scottot, annyira, hogy a bokrok közöttaz épületnek csapódott.

Az aggodalom a tetőfokára hágott bennem. Aggódtam, hogy hamarosan bajban lesznek, miattam.

Annyi mindent kellett feldolgoznom. Zihálás, visítás és sikolyok hangzottak körülöttem.

Eli megütötte Scott egyik társát, majd a másikat. Kikerülte az őt támadó öklöket, és az egyik srác hasába küldött egy ütést, amitől az összeesett. Eli egyenesen a másikhoz ment, és másodperceken belül, két ütést követően a srác már a földön feküdt.

Feszült csend töltötte be a levegőt, majd...

– Ez az utolsó esélyed, faszfej. Ha még egyszer Josie közelébe mész, kurvára vége az életednek. Ő a Hawks Motoros Klub tagja. Ha továbbra is szarakodni akarsz vele, akkor bosszút állunk – rohadt kemény bosszút – ami után nem akarsz többé a saját életed része lenni. Értesz. Engem? – morgott Caden egészen közel Scott arcába.

Eli felé fordultam, amikor azt sziszegte: – Ha megmozdulsz, kibaszottul leszúrlak. – Hogy bizonyítsa állítását, a farmerja hátsó zsebéből elővett egy rugós kést, és kinyitotta.

– Szemeket ide, faszfej – csattant Caden Scottra.

Az ajtók mellettünk kivágódtak. Három tanár rohant felénk.

– Caden, kérlek – könyörögtem.

– Rendben. Utolsó figyelmeztetés, ha a közelébe mész, ránézel vagy megérinted, akkor nagyon megkeserülöd. – Ezzel az öklét visszahúzva gyomorszájon vágta Scottot, majd hátralépett, miközben Scott a hasára tett kezekkel összeesett.

– Hé, – kiáltotta egy tanár.

Gondolkodás nélkül tettem egy lépést Eli felé, aki közelebb volt hozzám, és felé nyúltam, hogy megérintsem a karját. Figyelte a mozdulatom, de a bátorságom ettől elszállt, és a kezem az oldalamhoz ejtettem. – Mindkettőtöknek el kell mennie. Nem akarom, hogy bajba kerüljetek. Kérlek.

– Drágaságom – szólalt meg Caden, és láttam, hogy mosolyog. – Ne aggódj miattunk.

– Mi folyik itt? – kérdezte Lee Eden. Ő volt az egyik oktatóm, arról az óráról, amin épp részt kellett volna vennem.

– Egyáltalán semmi. Csak beugrottunk meglátogatni a barátunkat, Josie–t – mondta Eli. Az eddig a kezében tartott rugóskést keresve végigfutattam a tekintetem a testén, de nem láttam nála sehol.

Eden felvonta bozontos szemöldökét. A másik két tanárra nézett, akiket nem ismertem. Az egyik megvonta a vállát, a másik megrázta a fejét.

– Scott? Van valami hozzáfűzni valója?

Scott mogorva arccal állt fel, és megrázta a fejét. – Semmi.

A tanár gúnyosan felszisszent. – A saját szemünkkel láttuk a támadást. Akarnak feljelentést tenni?

Megállt a szívem.

Caden felhorkant. – Annyit láttak, hogy segítettem Scottnak. Fuldoklott. Gondoltam, ha gyomorszájon vágom, az segíthet bármi is akadt a torkán. – Caden egy lendületes kézmozdulattal Scott felé mutatott. – És nézzenek oda, már jól van.

– Scott? – erőltette Eden.

– Minden rendben.

– Rendben. Ha órájuk van, jobb, ha indulnak. – Egy utolsó pillantással a többi tanárral együtt megfordult, és elsétáltak.

– Tudomásul vettem a figyelmeztetést – kezdte Scott, majd elmosolyodott. – De sok szerencsét, ahhoz, hogy ezt Cameronnal is megértesd. – Egy barátja megrántotta a karját. Scott a válla fölött ránézett, és bólintott. – Úgy tűnik, a következő egy–két hétben jól fogunk szórakozni – fejezte be, majd elsétált, a barátai pedig követték.

Kezdett csillapodni a szívdobogásom, és mély lélegzetet vettem. Lassan visszatért a tekintetem az előttem álló két férfira. A szempilláim alól tanulmányoztam őket. Caden farmert viselt, egy levágott ujjú motoros trikóval, és egy hátra fordított baseballsapkát. Eli is hasonlóan volt öltözve, pólót viselt, de az övének nem volt levágva az ujja.

– Drágaságom – mondta Caden. A szívem megugrott, mikor széttárta a karjait. Előre léptem, lassan a derekára tettem a kezem, majd homlokomat a mellkasára fektettem. Mindketten magasabbak voltak nálam.

Mélyeket lélegezve, magamba szívva mindazt, ami minden nap felemésztette a gondolataimat, átkaroltam a derekát. Ő a karjait, maga mellett lógatta. Mindenkinél jobban tudta, hogy nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy megérintsen. Túl sok minden történt az előbb. Az érzékeim máris megbolondultak.

– Bébi – suttogta a hajamba, és az állát a fejem tetejére támasztotta. A lélegzetem elakadt.

Caden itt volt.

Eli itt volt.

Egy utolsót szippantottam Cadenből – a bőr és fűszerek alkotta illatából – kifordultam a karjaiból és egyenesen Elihez léptem, aki már várt rám. Eli, aki szintén ismert engem, az oldalán lógatta a karját, miközben vigaszt kerestem nála is. Csak ezt a két férfit érinthettem meg szabadon, és a körülöttünk suttogó hangokból ítélve talán nem is maradt olyan észrevétlen a viselkedésem, ahogy gondoltam, de az is lehet, hogy csak a férfiakat csodálták. Az otthonomat.

– Édesem – mondta Eli mosollyal a hangjában. Válaszul a mellkasához dörgöltem az arcomat, mert nem voltam kész megmozdulni vagy beszélni. Az ajkai megérintették a nyakam. Egy másodpercre megmerevedtem, de Eli Prada Luna kölnijének illatát belélegezve tudatosítottam magamban, hogy nem vagyok veszélyben. Vigyáztak rám.

Ellépve tőle, megkérdeztem: – Mit kerestek itt mindketten?

– Csak látogatóba jöttünk, drágám, és örülök, hogy eljöttünk. Ki volt az a köcsög?

A földre nézve vállat vontam, és azt mondtam: – Csak egy idegesítő alak.

– Édesem, elmondanád, mi folyik itt, és ki az a Cameron? – Kérdezte Eli.

– Nem mehetnénk el inkább máshová? – kérdezte Caden.

Bólintottam, mert még mindig sokan bámultak, úgy gondoltam bölcsebb lenne elvonulni az egyetemről valahová, ahol nyugodtabban lehetünk. Nem mintha elmondanék nekik mindent, ami történt. Ha megtenném, Cameron nem érné meg a reggelt. Nem mintha ez nagy veszteség lenne, de nem akartam, hogy Cadent vagy Elit bármiért is letartóztassák, főleg nem egy olyan idióta miatt, mint Cameron.

– Visszamehetünk hozzám – mondtam, és előkaptam a mobilomat a farzsebemből. Arra már nem is gondoltam, hogy visszamenjek az osztályba. – Csak szólnom kell Simone–nak, hogy tudja hol vagyok.

– Ki ő? – kérdezte Eli.

Féltékenység szúrt belém. Nem tetszett, ahogy Eli ezt kérdezte, de nem volt semmi közöm hozzá vagy Cadenhez. Mindkettőjüket ellöktem magamtól, mert nem tudtam választani kettejük közül, és ez a helyzet azóta sem változott.

Megköszörülve a torkomat válaszoltam: – Egy barátom, akivel együtt élek. Ő volt... minden, mióta idejöttem.

– Meg kell majd köszönnünk neki – mosolyodott el Eli.

És hogyan fogjátok megtenni? Csattantam fel magamban.

Te jó ég! Vissza kellett fognom magam. Soha nem éreztem a késztetést, hogy bárkire is rákattanjak, bármilyen helyzetben voltam is. Most azonban azon kaptam magam, hogy bármit és mindent meg akarok tenni azért, hogy Eli és Caden ne... mit? Menjenek máshoz?

Mi volt a baj velem?

Azért volt, mert annyira hiányoztak?

Mert az otthonomra emlékeztettek?

Nem, ők maguk az otthonom.

Mindketten?

Hogy gondolhattam ezt?

– Drágaságom, kimerültnek tűnsz. Juttassunk haza téged. – Bólintásomra Caden felvette a földről elfelejtett hátizsákomat, és a Harley–ja felé vezetett. Miután bepakolta a holmimat az oldalsó nyeregtáskájába, megkérdezte, hol lakom. Szerencsére nem volt messze az iskolától. Miután elmagyaráztam, átnyúlt az ülésen, és megpaskolta a mögötte lévő ülést. Nem ültem volna fel bárki mögé. De Caden és Eli mindketten tudták, mi az, ami jó nekem. Így, amint felültem mögé és elindította azt a szépséget, átöleltem a derekát. Egy mosollyal az arcomon indultunk el és hajtottunk ki a parkolóból. Túl régen volt, hogy motoron ültem, és túl régen, hogy biztonságban éreztem magam, melegséggel körülvéve életem két legfontosabb férfija által.

 

 

Ötödik fejezet

Josie

 

Fordította: Sweety

 

Elfelejtettem, hogy Parker itthon van, így amikor csendben bevezettem Cadent és Eli-t a lakásunkba, egy riadt sikkantás szökött ki belőlem, ahogy megláttam, hogy Parker a fotelben ülve lazán tévét nézett. Azt kívántam, bárcsak szorosan csukva tartottam volna a számat, mert a következő másodpercben elrántottak az útból, Eli háta mögé Caden karjaiba, miközben Eli elővette és Parkerre szegezte a pisztolyát.

– Ki a fasz vagy te? – kérdezte Eli.

Mintha csak unatkozna, Parker felvonta az egyik szemöldökét, és nyugodtan nézett vissza Elira, mintha az, hogy fegyvert szegeznek rá, teljesen normális lenne.

– Én is feltehetném ugyanezt a kérdést. – Elbámult Eli válla fölött, hogy döbbent arcomra nézzen. – Már megint bajba keveredtél, te nő?

– Ne nézz rá, baszd meg – ugatott Eli.

Parker megforgatta a szemét, és felállt.

– Eli – szóltam. – Kérlek.

Eli kihallotta a hangomból, hogy rossz úton jár, kihúzta magát, majd leeresztette a fegyverét. Feszülten fújtam ki a levegőt.

Mi tehetné még rémisztőbbé a mai napot?

– A nevem Parker. Az enyém ez a lakás, és itt lakom, amikor nem dolgozom. Na, és kit hozott haza magával a kislány?

Kislány?

Esküdni mernék, hogy csak pár évvel lehettem fiatalabb nála.

Caden keze, amit észre sem vettem, leesett a vállamról, ahogy mellém lépett.

– A nevem Pick, ő pedig Billy. A Hawks motoros Clubbal vagyunk, és hallottuk, hogy Josie valami bajba keveredett. Azért jöttünk, hogy rendbe hozzuk.

Hallották?

Honnan?

Néztem, ahogy Parker elmosolyodik. – Jó látni, hogy valaki vigyáz rá. – Rám nézett, és megkérdezte: – Hogy került olyasvalaki, mint te, egy motoros Klub köreibe?

Eli úgy döntött, hogy válaszol helyettem. – Ő a főnök sógornője.

Parker ismét felvonta a szemöldökét. – Annyi mindent nem tudok rólad, kölyök.

Feszes mosollyal vállat vontam. – Ugyanezt elmondhatnám én is rólad, Parker.

Felnevetett. – Valóban.

– Miért nem segítettél Josie-nak korábban? – kérdezte Eli durva hangon.

– Eli – szidtam.

– Nem, hagyd minden rendben van. Nem sokat vagyok itt. Amikor az a pöcs idejött, segítettem megszabadulni tőle, de nem vagyok a bébiszittere. Még ha akarnám sem követhetném őt mindenhová, megvannak a saját szarságaim.

– Parker, soha nem várnám el tőled, hogy...

– Drágám, megölt, hogy láttam a fájdalmat a szemedben. Segíteni akartam. Követni téged, és a szart is kiverni mindenkiből, aki ártott neked. De alig voltam itthon, és amikor nem voltam itt, belülről emésztett a gondolat, hogy min mehetsz keresztül. Te egy gyönyörű csillag vagy, Josie, nem érdemeltél meg ilyen dolgokat.

Te jó ég!

Most hallottam először Parkert ilyen hosszan beszélni, és amit mondott, az lenyűgözött. Soha nem gondoltam volna, hogy Parker gondol rám, amíg távol volt.

A padlóra szegezett tekintettel, égő arccal mondtam: – Tényleg segítettél. Biztonságban tartottad az otthonunkat, hogy önmagam lehessek. Hogy legyen egy hely, ahol biztonságban érezhetem magam, köszönöm.

– Nem kell megköszönni, kölyök. – Felnézve láttam, hogy vigyorog. – Látom, hogy elvesztettem az esélyt, ami igazából sosem volt az enyém, bár szerettem volna.

Az alsó ajkamba harapva a mellkasomra tettem a kezem, ahol a szívem hevesen dobogott.

Mit is mondott?

– Ti ketten jobban teszitek, ha vigyáztok rá, ha már én nem tudtam – mondta Parker. Elkerekedett szemmel figyeltem, ahogy felém lépett. Caden és Eli megfeszült. – Megérdemled a boldogságot, édesem. Remélem, megtalálod. – A testem megmerevedett, amikor felemelte a kezét, és gyengéden végigsimított ujjaival az arcomon.

– Húzz el – morogta Caden.

Parker nevetett. – Igen, igen. Felismerek egy követelést, ha látom... – rólam Cadenre, majd Elira nézett – vagy kettőt. – Megrázta a fejét, majd így fejezte be: – Majd találkozunk, kölyök. Vagy nem. El kell hagynom a várost. – Hátralépett, és ekkor vettem észre a táskáját a bejárati ajtó mellett, ahogy elindult.

– Parker – szóltam utána. Megfordult. – Ööö, vigyázz magadra.

Rám kacsintott és elmosolyodott, mielőtt kisétált a lakásból.

Nyilván még nem ért véget a meglepetések sora aznap.

– Nem bírom ezt a fickót – sóhajtott Eli. Caden egyetértően bólintott. Gyorsan az alsó ajkamba haraptam, hogy elrejtsem a mosolyomat, és a nappali melletti konyha felé vettem az irányt. A lakásunk nagyobb volt, mint a legtöbb melbourne-i lakás, három hálószobát, egy fürdőszobát, egy nappalit és egy konyhát foglalt magában. A mosókonyha, ami lent volt az alagsorban, közös volt a másik három lakással. Szerettem ott lakni. A lakás, annak ellenére, hogy egy férfié volt, kellemesen volt berendezve. A falak lágy sárga színűek voltak. A bútorok többnyire fából készültek, és ránézésre kézzel készítették őket, nem pedig boltban vásárolták. Olyan békés volt.

– Kér valaki egy kávét? – Kérdeztem, egyenesen a vízforraló felé tartva. Tudtam, hogy szükségem van rá. Remélhetőleg segít majd ébernek maradni.

– Köszönöm, drágaságom – mondta Caden, miközben leült a kis négyszemélyes asztalhoz.

– Szívesen innék, édesem – mosolyodott el Eli, majd megfordított egy széket, leült és átkarolta a háttámláját.

– Jó, és akkor mindketten elmagyarázhatjátok, hogy honnan szereztetek tudomást a gondjaimról, és miért jöttetek mindketten... gondolom, nem csak látogatóba.

Miközben a kávék elkészítése körül legyeskedtem, elkaptam Eli szemforgatását és Caden vigyorát, amit egymás felé küldtek.

Hamarosan rájönnek, hogy az elmúlt két évben valahogy erősebb lettem... ezt valószínűleg csak azok látták, akik fontosak voltak az életemben. Persze még mindig gondjaim voltak az ismeretlen emberekkel. A bizalmat ki kellett érdemelni, nem adták ingyen. Az asztalnál ülő két férfiben a szívem mélyéig bíztam. Így látni fogják, hogyan értem nővé.

A pulttól elfordulva letettem eléjük a kávéjukat, majd a kettejük széke között foglaltam helyet. Felvont szemöldökkel vártam.

Caden fintorgott. – Jól van, drágaságom. Csak annyit tudunk, hogy valahogyan Talon tudomására jutott, hogy gondjaid vannak az iskolában. Megkért minket, hogy jöjjünk ide, és nézzünk utána, hátha tudunk segíteni.

Eli teljesen a szék háttámlájára hajolt, hogy a szemembe nézzen. – Amit tudni akarok, az az, hogy miért gondoltad egyáltalán, hogy egyedül kell megküzdened ezzel, Josie?

– Billy – morogta Caden.

– Nem – ugatott Eli. Felállt és az asztal mögött járkálni kezdett. – Vannak emberek, akik törődnek veled, édesem. Nem kellett volna azzal a kibaszott szánalmas szarsággal foglalkoznod, amit valami elbaszott lúzer hordott össze. – Megállt, és felém fordult. – Csak annyit kellett volna tenned, hogy felhívsz. Miért nem tetted meg? A francba, mióta foglalkozol ezzel az egésszel egyedül? – Ökölbe szorított kézzel állt fölöttem. Nem tetszett neki, amin keresztülmentem. Nem örült a gondolatnak, hogy egyedül vagyok.

Lassan kinyújtottam a kezem, és megfogtam az öklét. Döbbenet ült ki az arcára, a szemei felcsillantak, majd miután megnyugodott, kivette az öklét a kezemből, és összefonta az ujjainkat.

Rámosolyogtam, aztán a tekintetem Cadenre siklott. Az asztalra csúsztattam a karom. Tenyérrel felfelé tartottam a kezem Cadennek. Nem tétovázott, és úgy tűnt, őt is meglepte, hogy meg akarom érinteni. Buta férfiak, nem tudták, hogy ők az otthonom. Ők voltak azok, akik segítettek, hogy életben maradjak. Az iskolában még korai lett volna, hogy hozzám érjenek, különösen azután, hogy Scott erőszakosan a testéhez szorított. Most azonban az otthonomban voltam, az én feltételeim szerint. Tudtam, hogy nem fognak többet követelni tőlem, mint amennyit hajlandó vagyok adni nekik.

– Tényleg hülyeség volt tőlem. Be akartam bizonyítani, hogy meg tudom csinálni... Azt hiszem, sokkal inkább magamnak, mint bárki másnak. Tudni akartam, hogy képes vagyok-e a valódi, kemény világban élni, egyedül, a biztonsági hálóm, azaz a családom nélkül, akik mindent megtesznek, hogy megvédjenek. Én... én még mindig ezt akarom... de most már tudom, hogy mindennél fontosabb az, amit én akarok. A családomat akarom.

– Haza akarsz térni Ballaratba? – kérdezte Caden.

– Igen. Csak nem most. Még négy hónap van hátra ebből az évből az iskolában. Lehetőségem van a levelezőn folytatni a képzésemet, így otthonról tanulhatok. De aztán... igen, aztán haza akarok menni Ballaratba.

– Tudod, hogy nem hagyunk itt, ha az a faszfej még mindig zaklat téged – jelentette ki Eli.

Szomorúan mosolyogva mondtam: – Nem hagyhatom, hogy olyan sokáig maradjatok. Mindkettőtöknek megvan a saját élete. Nem kérhetem, hogy tegyetek félre mindent, és maradjatok... mint a testőreim ennyi ideig. Felhívhatom Talont, és megkérhetem, hogy küldjön ide valaki mást. Akkor legalább Talon nem veszíti el két értékes dolgozóját és tagját.

– Majd beszélek erről Talonnal – mondta Caden.

– Pick – dörmögte Eli.

Egy jelentőségteljes pillantás vetett ránk, és Caden megismételte: – Beszélek erről Talonnal. – Eli bólintott, és visszaült az asztalhoz, anélkül, hogy elengedte volna a kezem. – De előbb a csajunknak haza kell telefonálnia.

– Micsoda? – Suttogtam.

– Drágaságom, a szüleid aggódnak érted. Hívd fel őket – mondta, és az asztalra csúsztatta a telefonját. Rámeredtem a telefonra. Amikor nem nyúltam érte, Caden felkapta, és megnyomott rajta néhány gombot. Visszatette az asztalra, és a kihangosítón hallatszott a csengés.

– Halló? – hallottam anyám hangját.

– Nance, itt Pick, Eli és Josie.

– Drágám? – mondta anyu, de a hangja elakadt.

– Szia, anya. Nagyon sajnálom, hogy aggódtál miattam. Ígérem, hogy többé nem teszek ilyet.

– Ó, Uramisten, a vőm egy csodatevő, és két jóképű férfit küldött. Csodálatos. Édesem, hogy vagy?

– Már jól vagyok, anya. – Mosolyogtam a telefonra.

A háttérből dörmögést hallottunk: – Josie az? Add ide a telefont, asszony! – Csoszogás hallatszott, majd apát hallottam a vonalban. – Kislányom tényleg te vagy, akiről már régóta nem hallottunk?

Kuncogva mondtam: – Igen, apa. Caden és Eli is itt van.

– Kik? – csattant fel.

A szememet forgatva mondtam: – Pick és Billy.

– Szia, Rich – mondta Caden.

– Mizu, Rich – Mosolygott Eli.

– Fiúk, azért vagytok ott, hogy vigyázzatok a kislányunkra?

– Persze – mondta Caden.

– Fiúk, ugye magatokon tartjátok a kezeteket? – Kérdezte apa, miközben a háttérből hallottuk anyát: – Remélem, nem fogják. – Apa letakarta a telefon hangszóróját, és mondott valamit anyának, majd a telefonba: – Nos?

– Megpróbáljuk, Rich. – Eli elvigyorgott és rám kacsintott, miközben az arcom felhevült.

Csend a másik végén.

Aztán: – Hát, a francba, legalább őszinte vagy. Tudod, hogy mi fog történni, ha átvered.

– Apa, még mindig itt vagyok.

– Csönd legyen, Josie. Most a nagyfiúk beszélgetnek.

– Anya – kiáltottam hangosan.

– Richard, add ide a telefont – csattant fel anya.

– Nem, most a srácokkal beszélek. Tudniuk kell, hogy ki lesznek csinálva, ha bántják a lányunkat, főleg a szívét.

– Ne légy hülye. Tizenhét éves kora óta szerelmesek belé.

Te jó ég!

Ez igaz volt?

A srácok felé pillantottam, hogy lássam a reakciójukat, de mindketten kerülték a tekintetemet, és üres arckifejezésük miatt nem tudtam semmit megállapítani.

A telefonhívás kezdett egyre furcsábbá válni. Itt volt az ideje, hogy véget vessek ennek.

– Anya, apa, mennünk kell. Ööö, szeretlek mindkettőtöket, és ígérem, hogy hamarosan beszélünk.

– Szeretlek, édesem. Vigyázzatok magatokra, és ügyeljetek a biztonságos szexre.

A pokolba vele.

– Fogd be, Nancy. Én is szeretlek, kislányom, és ne hallgass az anyádra. A szex csak egy nagy rakás bajhoz vezet. Nézz rám, én elvettem az enyémet.

– Richard! – horkant fel anyu, mielőtt a hívás megszakadt.

Sóhajtva csúsztattam vissza a telefont Caden elé. – Ez... nagyon kínos volt.

– Emlékeztess, hogy hagyjuk csak rád a telefonhívásokat – mondta Caden bólintva.

Hallottuk, hogy nyílik a bejárati ajtó. Eli azonnal felpattant. A nadrágja hátsó zsebéhez nyúlt.

– Josie?

Eli felé nyúlva a karjára tettem a kezem. – Ez csak Simone, a barátom és lakótársam.

Aki gyönyörű volt. Vajon észreveszik a srácok? Akarnák... őt?

A lány a konyhába lépett, és megállt az ajtóban. – Ööö... helló.

Kuncogás tört ki belőlem, amikor láttam a döbbenetet az arcán. A szája konkrétan tátva maradt. – Simmy, ő itt Caden és Eli – magyaráztam.

– Szia – mondta Caden mosolyogva.

Eli az állával biccentett felé, mielőtt visszaült volna.

– Ők a te Cadened és Elid...? Szent szar, te nőszemély. Ezt eltitkoltad előlem.

Pír kúszott az arcomra, majd elvörösödtem, amikor Eli incselkedett: – A te Eli-d és Cadened, édesem?

Simone felhorkant. – Á, igen, állandóan rólatok beszél.

Hagyj meghalni, most.

El akartam rejteni az arcom, de örültem, hogy nem tettem, mert akkor lemaradtam volna a pillantásról, amit Eli és Caden osztott meg egymással, a pillantásról, amit nem értettem.

Mit jelenthetett ez?

– Most már tudom, miért léptél le korábban az egyetemről, Josie. Teljesen érthető, hogy elmentél a srácaiddal. Sokáig maradtok? – Kérdezte Simone, miközben leült az egyetlen szabad helyre az asztalnál.

– Még nem tudom biztosan, beszélnem kell Talonnal. – mosolyodott el Caden.

Simone lefagyott attól a mosolytól, ahogy a nők többsége. – Josie sógora, igaz?

– Igen.

– Király. Ha már itt vagytok, elintézitek a seggarcot?

– Simone. – Ránéztem.

– Egy Scott nevűvel már elbántunk, ő lenne az? – Kérdezte Eli, miután ivott egy kortyot a kávéjából.

– Az egyik, de nem a főfaszfej.

– Simone – csattantam fel.

– Most mi van? – A magasba emelte a kezét, majd visszaejtette az asztalra. – Tudniuk kell mindent. Ezért vannak itt, ezért beszéltem a... – Hátradőlt, és egy kicsit lejjebb csúszott a székében, azt suttogva: – Picsába.

– Te elmondtad anyámnak? – ziháltam

– Nem igazán. – rázta a fejét.

– Nancy hívott a telefonodon. Simone vette fel helyetted. Nancy felhívta Talont, majd megkért minket, hogy jöjjünk. Mi több mint hajlandóak voltunk, drágám. Senki sem baszakodik a Hawks-szal, bébi. Ezt te is tudod – mondta Caden.

Simone mindent elmondott anyámnak, a nevelőanyámnak, az egyetlen anyukámnak. Ez megmagyarázza, amit anya korábban mondott. Egy részemet bántotta és bosszantotta, hogy Simone a hátam mögött tette. Valójában elárult. És tudtam, hogy ezt látta az arcomra írva, ahogy rám nézett. A tekintete sajnálkozóvá vált. Sajnálom, tátogta.

A szégyen azon dolgok listájának élén szerepelt, amiket éreztem. Szégyelltem magam, hogy nem állítottam le ezt az egészet már az elején. Istenem, a barátom kellett ahhoz, hogy megnyíljon helyettem az én családomnak. Nekem kellett volna. Ehelyett makacskodtam, és azt hittem, hogy egyedül is meg tudok birkózni ezzel az egésszel. A könnyeimből, amelyeket szinte minden nap hullattam, rá kellett volna jönnöm, hogy fel kell húznom a nagylányos bugyimat, és segítséget kell kérnem. A családom mindig is ott akart lenni mellettem. Ezt tudtam, mégis távol tartottam őket... miért is? A semmiért.

Most legalább itt voltak velem. Támogattak engem. Enyém volt a bizalmuk és szeretetük.

– Sajnálom – mondtam Simone-nak. – Sajnálom, hogy nem én voltam az, aki a családom segítségét kérte. Sajnálom, hogy ezt neked kellett megtenned. És legfőképpen azt sajnálom, hogy aggódtál értem, amikor ezzel nekem kellett volna megbirkóznom.

Átnyúlt az asztalon a kezemért. Gyors mozdulat volt, ezért hátrahőköltem, de figyelmen kívül hagyta ezt, és megfogta a kezem. – Nem voltál megfelelő lelkiállapotban, drágám. Tudom, hogy egyedül akartad kezelni ezt az egészet, de nem bírtam elviselni, hogy napról napra jobban elveszíted magad. Nem voltam elég ahhoz, hogy a felszínen tartsalak. Tudtam, hogy többre van szükséged, a családodra.

Könnyek csillogtak a szememben. – Kegyetlen volt tőlem, hogy hagytalak ezen keresztülmenni. De Simone, te segítettél nekem minden nap, hogy tovább lépjek. Sok mindenben segítettél, és amikor ma megláttam Cadent és Eli-t... a szorítás enyhült a mellkasomban. Csodálatos érzés, hogy olyan emberek vannak itt, akik a családom részei, és már ettől biztonságban érzem magam. Mégis, tudnod kell, drágám, hogy te is a családom része vagy.

A mosolya ragyogóvá vált. – Tudod, hogy szeretlek, drágám. – Ránézett a két férfira, és megköszörülte a torkát. – De valószínűleg túl érzelmesek vagyunk ezekhez a kemény motorosokhoz. – Felállt és elvette a kezét az enyémről. – Hol szálltok meg ti ketten? Bármikor megoszthatom az ágyamat.

– Simone! – szidtam.

Nevetett. – Csak ugratlak, Josie. Tudom, hogy ők ketten a tieid. Hacsak nem akarsz osztozkodni...? – Már épp újra felcsattantam volna, amikor maga előtt feltartotta a kezét. – Csak ugratlak. Nos, nagyjából. Mindenesetre én most megyek zuhanyozni. Ti hárman addig beszélgessetek egy jót. – Egy utolsó elismerő pillantást vetett Elira és Cadenre, majd kisétált a szobából.

– Édesem – kezdte Eli. Miután ráemeltem elvörösödött arcom és tekintetem, folytatta: – Azt hiszem, van némi megmagyarázni valód azzal kapcsolatban, hogy mit is mondtál rólunk a barátodnak.

– Én... én... tudjátok... – Az igazság hangosan és tisztán visszhangzott a szívemben. Nem tudtam nem gondolni rátok, és a helyzetre, amikor mindketten odajöttetek hozzám, hogy válasszak köztetek, de nem tudtam. És most azon kapom magam, hogy azt kívánom, bárcsak mindkettőtöket szerethetnélek, és mindketten az enyémek lehetnétek. Azonban esélyem sem volt választani közülük, az egyik férfi, aki kihozott a katasztrofális életemből, és a másik férfi, aki lecsapott rám, és lerombolta a védelmemet. Mindketten olyan sokat jelentettek nekem. Mindketten a szívem egy részét birtokolták. Elképzelhetetlen volt az egyiket megbántani azzal, hogy a másikat választom.

Ezért is kellett volna elküldenem őket. Nekem kellene felhívnom Talont, és valaki más segítségét kérnem, mert ha ők ketten itt maradnak, ilyen közel hozzám, nehezebb lesz távol tartanom magam tőlük.

Soha nem gondoltam volna, hogy újra vágyat fogok érezni egy másik ember közelségére, azok után, amit Daviddel átéltem. Soha nem gondoltam volna, hogy el tudom majd képzelni, milyen lesz... látni őket meztelenül, látni, mit tenne velem a kezük, a szájuk és a testük.

Istenem, már a gondolatától is nedves lett a bugyim.

Bármennyire is be tudtam indulni mindkettőjük gondolatától, még mindig féltem. Nem tudtam, hogy David teljesen tönkretett-e bárki másnak. Nem tudtam, hogy tudnám-e élvezni, ha ágyba kerülnék egy férfival. Sosem szerettem, amikor David hozzám ért, amikor bennem volt. Egyszer sem élveztem. Ezért aggódtam, hogy ez azt jelenti, hogy valami baj lehet velem odalent.

Amiatt is aggódtam, hogy ha vagy amikoreljön az idő, ki fogok borulni. Mi történne, ha pánikrohamot kapnék, miközben intimre fordulnak a dolgok valakivel? Megértené az illető, hogy miért vagyok ennyire kiakadva, és abbahagyná? Vagy önző lenne, amilyennek a férfiakat ismertem a hálószobában.

De hát nem tudtam sokat a férfiakról.

Amit tudtam, sem igazán volt említésre méltó, hiszen az egyetlen ismeretem egy olyan férfitól származott, aki az álmaimban kísértett. Egy férfitól, aki brutális, gonosz és durva volt.

– Drágaságom – törte át a gondolataimat Caden lágy hangja. – Hol jár most az eszed?

Vállat vonva halkan válaszoltam: – Igazából sok helyen.

– Josie, tudod, hogy nem kell félned tőlünk – mondta Caden.

A szemöldököm felszaladt. – Hogy érted ezt?

– Nem baj, hogy gondoltál ránk. Nem baj, hogy beszéltél rólunk Simone-nak. Te is eszünkbe jutottál.

– T-tényleg?

Eli felhorkant. – A pokolba is, édesem, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád. Biztos vagyok benne, hogy Pick is így van ezzel.

A szívem nagyot dobbant. Ez azt jelentette, hogy még mindig így törődnek velem?

Még mindig ott volt a probléma, hogy választanom kellett kettejük közül.

– Voltál már valaha...? – Kezdte Eli. Ránézve láttam, hogy az arcát pír lepi. Az alsó ajkamba haraptam, hogy ne nevessek azon, hogy ez a motoros fickó zavarba jön valami miatt. Megköszörülte a torkát. – Voltál már valaha mással is, a faszfejen kívül?

Már értettem, miért volt zavarban, mert most már én is zavarban jöttem.

– Én, ó, a fenébe. Um. – Ahelyett, hogy válaszoltam volna, megráztam a fejem, tekintetemet az ölemre szegezve. Nem tudtam elhinni, hogy máris erről beszélünk. Két év alatt meg kellett volna köztünk szakadnia ennek a kapcsolatnak, de mivel most itt voltak, nyilván mégsem. Még mindig úgy érezték, hogy bármit kérdezhetnek vagy mondhatnak, ami az eszükbe jut.

– Billy – morogta Caden.

– A francba, bocsánat. – sóhajtott fel Eli.

Caden nyilvánvalóan tudta, hogy még túl korai ilyen dolgokról beszélni. Ami miatt Eli valószínűleg úgy érezte, mintha valami szörnyűséget tett volna, amiért egyáltalán felhozta ezt a témát. Nem akartam, hogy így érezzen. Mindkettőjükkel szerettem volna beszélni majd erről, de nem most. Nem tudtam, hová vezet ez az egész. Nem tudtam, hogy maradnak-e, vagy még mindig választanom kell közöttük. Te jó ég, már magam sem tudtam, hogy mire gondolok.

Nem gondolhattam ezt.

Mindkettőt birtokolni.

Ez nem volt helyes.

De a két férfi gondolatára, akik sok évvel ezelőtt elrabolták és megdobogtatták a szívemet, most megremegtették a női testrészeimet.

Hirtelen felálltam. – Nekem... el kell indulnom a munkába.

Caden bólintott. – Gyorsan összeszedünk pár cuccot, és telefonálunk párat. A munkahelyeden találkozunk. Odaérsz rendben?

Miután bólintottam, elindultam az ajtó felé, de megálltam és a vállam fölött hátranéztem. – Eli – szóltam, mire ő rám nézett. – Nem bánom, hogy megkérdezted. Szeretnék... egy nap beszélni ezekről a dolgokról. Azt hiszem, csak szégyenlős vagyok és még mindig össze vagyok zavarodva.

– Mitől vagy összezavarodva, édesem?

Tényleg ki akartam mondani? – Összezavarodtam attól, ahogyan ti ketten újból vágyat ébresztettetek a testemben. – Igen, így volt. Ezzel otthagytam a konyhában a két döbbent motorost.