6.-7. Fejezet

 

Hatodik fejezet

Pick

 

Fordította: Sweety

 

Kint voltunk mielőtt bármit is mondtam volna, és Billy arckifejezéséből ítélve ő is ugyanúgy meglepődött Josie megjegyzésén, mint én. Soha nem gondoltam volna, hogy a mi félénk kislányunkból egy boszorkány lesz. Jézusom, a farkam mérhetetlenül élvezte, hogy újra vágyat ébresztettem benne. A tekintetéből ítélve, többet érezett, mint barátságot. Vágyat láttam rajta, amikor ezeket a szavakat mondta. – Két év telt el, és most újra meg kell ismernem Josie–t – mondtam.

Billy bólintott, és elvigyorodott. – Nekem mondod? – Horkantott. – Azt hittem, hogy királyi módon elbasztam, de aztán letaglózott azzal, ami az ő szájából hangzott el.

– Mindkettőnkhöz vonzódik – mondtam ki a nyilvánvalót. Mondhatta volna, hogy egyikünk keltette életre a testét, de nem tette. Azt mondta, mindkettőnk.

– Tudom.

– És most mit fogunk csinálni? Nem akarom megijeszteni, és nem akarom, hogy... bármi bántsa őt.

– Ha választania kellene köztünk, az fájdalmat okozna neki.

Az útra pillantva végig gondoltam a lehetőségeinket. A tekintetem Billyre tévedt, amint épp felvette a sisakját.

– A hotelbe megyünk? – kérdezte.

– Igen. – Odamentem a saját járgányomhoz, és felvettem a cuccomat. – Billy – szóltam.

– Igen? – válaszolta, miközben átlendítette a lábát a Harley–ján.

– Szeretném, ha útközben elgondolkodnál valamin. – Miután biccentett az állával, jelezve, hogy figyel, folytattam: – Tudnom kell, hogy hajlandó lennél–e osztozni Josie szeretetén.

Mielőtt bármit is mondhatott volna, átlendítettem a lábam a kicsikémen, felraktam a sisakomat, berúgtam, majd elhajtva egyenesen a szálloda felé vettem az irányt.

Basszus. Reméltem, hogy fontolóra veszi, hogy osztozzunk Josie–n. Elegem volt az eddig elpazarolt időből, és most, hogy tudtam, hogy mindkettőnk iránt érez valamit, nem volt több vesztegetni való idő. Hajlandó voltam megosztani hármunk közt az időt, ha ez azt jelentette, hogy Josie a nőm lesz, így vagy úgy.

Billy volt az egyetlen másik férfi, akivel hajlandó voltam osztozni, és ez azért volt, mert tudtam, hogy amit Josie iránt érzett, az ugyanolyan erős, mint amit én éreztem. Ő foglalta le a gondolatainkat.

Ennek ahhoz a tényhez isközelehetett, hogy Billy szája a farkamon volt, de még inkább ahhoz, hogy minden kockázatot megért, hogy esély volt arra, hogy Josie az életünkben, alattunk és a szívünkben legyen.

Igen, kurva jó lenne tudni, hogy mikor Billyvel van, ő van a szívében. Ahogy már volt. Mélyen a gondolataiban és a szívében, ahogy én is.

Szükségünk volt a fényünkre.

Szükségünk volt a mi Josie–nkra.

Csak azért imádkoztam, hogy amit elképzeltem, az a lehető legjobban működjön számunkra.

A szálloda alatti parkoló helyett a bejárat előtt állítottuk le a motorokat, mert így könnyebb volt összeszedni a cuccainkat, telefonálni, és gyorsan visszaérni Josie–hoz. Nem akartam egyedül hagyni Josie–t, de tudtam, hogy közel lakik a munkahelyéhez, és azt is, hogy gyorsan elintézünk minden szarságot. A pokolba is, valószínűleg még a munkahelyére is előbb érünk oda.

Lecsúszva a mocimról, besétáltam a szállodába nyomomban a néma Billyvel. Beszálltunk a liftbe, és felmentünk az emeletünkre. Pánik telepedett rám. Féltem, hogy nem fog belemenni, és ha nem, az elbaszná az esélyemet a mi fényünkre. Ezt nem engedhettem meg.

Amint beértünk a szobánkban, felé fordultam, és már nyitottam a számat, hogy ecseteljem az elképzeléseim előnyeit, de megelőzött és azt mondta: – Rendben. Benne vagyok. Jézusom, persze, hogy akarom, ha ez azt jelenti, hogy Josie az életem része lesz.

A szám elé kaptam a kezemet, hogy visszafogjam azt a kibaszott nagy vigyort, ami kitörni készült. – Jó. – Bólintottam helyette, majd hátat fordítva a konyha felé vettem az irányt, hogy keressek valami elfoglaltságot.

Billy követett, és megkérdezte: – Gondolod, hogy belemegy?

Megfordultam, és a pultnak támasztva a seggem válaszoltam: – Nem biztos, de kurvára remélem. Bár időt kell adnunk neki. Meg kell szoknia, hogy állandóan körülötte vagyunk.

Bólintott, és a zsebre tette a kezét, mielőtt azt mondta: – Meg kell mutatnunk, hogy nem leszünk féltékenyek, ha egyikünk vagy másikunk hozzáér. Látnia kell, hogy nem zavar minket. Aztán mikor volt ideje hozzászokni, elmondjuk neki, hogy mit akarunk.

– Megegyeztünk.

Felvont szemöldökkel vigyorgott. – Biztos vagy benne, hogy képes leszel kezelni, hogy megosztozunk Josie–n?

Ragyogó szemekkel kérdeztem vissza: – És te?

Felhorkant. – Igen, még ha féltékeny is lennék, kurvára eltitkolnám, mert bármit megtennék azért, hogy Josie az enyém legyen. Mindig is őt akartam. Ott leszek a fejében, az illatom a bőrén, még akkor is, ha veled van. Rendben leszel mindezzel?

– Te vagy az egyetlen a testvérek közül, akivel hagynám, hogy ez megtörténjen. Bassza meg, mindketten kurva régóta szeretjük őt. Ez a legjobb megoldás, így mindketten élvezhetjük mindazt, ami Josie... ha egyáltalán belemegy. Szóval, hogy válaszoljak a kérdésedre, igen, tudom kezelni. És te?

– A pokolba is, igen. – Elmosolyodott. Én elvigyorodtam, majd előhúztam a telefonomat a zsebemből. – Pakold össze a cuccainkat. Felhívom Talont, aztán visszamegyünk Josie–hoz a munkahelyére.

– Nem itt alszunk?

Az orromat ráncolva egy ’szerinted?’ pillantást vetettem rá.

Kuncogott, és azt mondta: – Alig várom, hogy huszonnégy órán át a nőnk körül legyek.

– Egy darabig csak nyugodtan, jó?

– Persze – válaszolta, azután kisétált a konyhából.

A telefonomat a fülemhez szorítva vártam, hogy Talon felvegye, amit három csörgés után meg is tett: – Beszélj.

– Elbaszott egy helyzet. Néhány srác a sulijában azt hiszi, hogy ő a játékszerük. Mindig a közelében vannak és piszkálják. Az egyiket elvertük amikor ma megláttuk. Basszus, Talon, teljesen meg volt rémülve... amíg meg nem látott minket. A mai után a fickó valószínűleg meghátrál, de úgy tűnik, van egy nála is nagyobb seggfej, akivel foglalkoznunk kell.

– Csináljátok.

– Úgy lesz, de most Josie azt mondja, hogy nem akarja, hogy maradjunk, mert nem akarja, hogy kiakadj, mert két alkalmazottad kiesik a munkából. Ő maga akart felhívni téged, és kérni egy másik testvért, hogy jöjjön ide. Hála a fasznak, belátta, hogy segítségre van szüksége.

– Túlságosan is kedves. Mondd meg neki, hogy mindketten maradtok. Szükségem van emberekre a Caroline Springs–i telepen. Memphis azt mondja, hogy nagy szar van ott, úgyhogy úgyis arra gondoltam, hogy testvéreket küldök hozzá. Miután Josie szarságait elintézitek, menjetek oda. Dodge–ot is oda küldöm Dallasszal és Saxonnal. Neki úgyis hamarosan lejár a próbaideje. Lant is éppen előléptetik arrafelé, úgyhogy, ha segítségre van szükségetek, ő majd fedez titeket.

Lan Stoke unokatestvére volt, és nyomozó. Régebben szigorúan betartotta a szabályokat, de a Malindával történtek óta, más ember lett. Még mindig zsaru volt, de mióta tudja, hogy nincsenek piszkos üzleteink, úgy döntött, hogy fedezi a Hawks tagjait, ha megint ilyen szarságok történnek.

– Rendben, főnök. Bár, azon gondolkodik, hogy az iskola után visszaköltözik. Megpróbálja hamarabb befejezni a sulit.

– Mi is szeretnénk, ha visszajönne, nem tetszik már neki ott?

– Ebben nem vagyok biztos. Szerintem a sok szarsága miatt fél... de a fenébe is, még csak ma találkoztunk vele, de Billy és én látjuk, hogy felnőtt. Kacérkodó, ha az akar lenni. Azok a köcsögök visszafogják a mi Josie–nkat.

– A mi Josie–nk?

A picsába.

– Bassza meg, testvér...

– Úgy értem...

– Tudom, hogy érted – morogta Talon. – Jézusom, mindannyian látjuk, hogy Billy–vel mindketten odavagytok érte, és ő is mindkettőtökért. Hamarosan fel fog ébredni. De ha bármelyikőtök is baszakodik vele bármilyen módon... elintézlek titeket.

– Mire célzol, főnök? – Az ’elintéz minket’ részt értettem, de a többi...

– Arra célzok, hogy Josie–nak úgy kell élnie az életét, ahogy ő szeretné. Hiba volt azt mondanom, hogy hozzátok vissza őt. Szerintem készen állt hazajönni, mert úgy gondolja, hogy ti vagytok az otthona. Csak még nem ismerte fel ezt. Azt hiszi, hogy az otthona a szülei, Zara és Mattie. De nem az. Ti ketten vagytok az, és ez azóta így van, mióta csak meglátott titeket. Ha ez a Caroline Springs–i szarság olyan komoly és elbaszott, mint ahogy gondolom, akkor szükségem van ott rátok egy ideig. Josie hamarosan rájön, hogy az ő otthona kettőtökkel van, úgyhogy gondolom, nem fog visszaköltözni Ballaratba, hacsak nem jöttök mindketten vele.

A kibaszott agyam elszállt.

– Én... Bassza meg, nem tudom, mit mondjak erre.

– Ne mondj semmit. Csak tudd, hogy mindkettőtöknek jobb, ha boldoggá teszitek a sógornőm életét.

– Már most is erre törekszünk.

– Jó. Megkérem Dodge–ot, hogy vigyen még oda Billy és a te cuccaidból – dörmögte, majd letette a telefont.

Billy jött be a konyhába, vállán mindkettőnk táskáival. – Mi az? – kérdezte.

– Hm?

– Mi a fasz van az arcoddal?

Tudtam, hogy ezzel az összeszorított állkapcsomra, a kurvára tágra nyílt szemeimre, de az ajkaimon játszó mosolyra gondolt. – Maradunk.

– Igen, ezt sejtettem. De mi a fasz van, Pick? – Ledobta a táskákat, és ökölbe szorított kézzel állt velem szemben.

– Talon azt akarja, hogy maradjunk, és intézzük el a Caroline Springs–i ág szarságait, ha végeztünk Josie ügyével.

– Rendben, ez király, de...

– Nincs baja kettőnkkel és Josie–val – böktem ki, aztán megpróbáltam visszafojtani a becsiccsentett gyerekéhez hasonlatos vihogásomat Billy röhejes arckifejezése láttán.

– Úgy érted elmondtad neki a megállapodásunkat? Megőrültél, baszd meg? – kiáltotta. Igen, nyilvánvalóan ő is arra gondolt, hogy Talon ízekre szedne minket, ha megtudná, hogy osztozni tervezünk Josie–n.

A fejemet rázva mondtam: – Nem.

– Köpd már ki, hogy mehessünk Josie–hoz.

– Úgy tűnik, mindenkinek feltűnt, hogy rágerjedtünk Josie–ra, ugyanakkor azt is látták, hogy Josie mindkettőnk iránt táplál érzéseket. Röviden, engedélyt adott, hogy Josie–val legyünk. Úgy gondolja, hogy ő is megtalálja mellettünk az otthonát, ahogy mi is vele.

– De azt fontolgatja, hogy visszaköltözik Ballaratba, és ha mi itt vagyunk...

– A főnök szerint nem megy sehova, ha mi nem megyünk.

– A kurva életbe!

– Pontosan erre gondoltam, amikor bejöttél.

– Szent szar.

– Tudom, tesó.

– Ez a szarság most vált valósággá. Most már semmi sem tarthat vissza minket tőle.

– Nem, de továbbra is lassan kell haladnunk vele.

– A francba, igen. Nem ijeszthetjük el, amikor ez az egész működhet, hogy mindhárman boldogok lehessünk.

– A fenébe is, igazad van. Most pedig húzzunk, menjünk enni a nőnk kajáldájába.

 

Billy

 

A dolgok végre felfelé íveltek. Amikor Pick azzal az ötlettel állt elő, hogy osztozzunk Josie–n, először azt gondoltam, megőrült. De valójában ez volt a legjobb kibaszott ötlete. Most már csak azon kellett aggódnunk, hogy Josie is belemenjen. A fenébe is, reméltem, hogy megteszi. Báregy darabig még úgysem történhet semmi, mert a nőnkkel óvatosan kellett bánni. Mindannyian tudtuk, hogy azóta a faszfej óta nem volt senkije. És a fickó nem volt jó hozzá, szóval persze, hogy aggódni fog, amikor a hálószobában... vagy konyhában, nappaliban, Harley–n történnek a dolgok.

Basszus. Már a gondolatától is kemény voltam, hogy hány helyen akarom őt.

De erre még egy darabig nem kerülhetett sor. Időt kellett adnunk neki, hogy megszokja, hogy nap mint nap lát minket, hogy körülötte vagyunk, hogy szeretjük csak úgy, ártatlanul megérinteni, mielőtt ez többé válna.

Bármit megtennék Josie–ért, és ha ez azt jelenti, hogy meg kell osztoznunk rajta és várnunk kell, akkor igen, kurvára megteszem.

Nem számít, hogy mennyit kell a kék golyóimmal.

A Harley–ján előttem száguldó Pickre pillantva arra gondoltam, hogy akárcsak neki, nekem is ő az egyetlen testvér, akivel hajlandó lennék megosztani Josie–t. Ami segített ebben, az az volt, amin keresztülmentünk, és az a tény, hogy Josie már mindkettőnk iránt táplált érzéseket. Nem mondom, hogy könnyű lesz együtt látni őket, vagy a tudni, amikor kettesben lesznek. Mégis, könnyebb úgy, hogy egy olyan férfival van, aki ugyanúgy törődik vele, mint én. Mindketten a legjobbat akartuk neki, és mindketten úgy gondoltuk, hogy ezt meg tudjuk adni neki.

A fenébe is, reméltem, hogy belemegy.

Pick már tudta Nancy–től, hol dolgozik Josie. A kevés szabad parkoló egyikében álltunk meg a járgányainkkal. Zsúfolt napnak tűnt. Szótlanul baktattunk az étkezde felé. Amikor kinyitottuk az ajtót, kiáltást hallottunk: – Hagyja békén, fiatalember.

Tekintetünk megállapodott az előttünk látottakon, és tudtam, hogy Picknek, hozzám hasonlóan nem tetszett, amit láttunk. Valójában, düh morajlott fel bennem, és száguldott ki a mellkasomból: – Takarodj a picsába tőle.

Josie–t valami pöcs tartotta ülve egy boxban a derekánál fogva. Egy idősebb hölgy, kétségtelenül a főnöke, állt előtte, de így láthattam Josie pánikba esett arcát.

– Josie, azonnal gyere ide – morogta Caden. Josie fel akart állni, de a faszfej megszorította a derekát.

Az étterem csendes volt, és majdnem tele, a pokolba. Amit tenni akartam a rohadékkal, nem történhet meg ennyi szemtanú előtt.

Caden keze megérintette a hátamat, mielőtt elindult az asztal felé. Ez az érintés jelezte, hogy fékezzem a dühömet, jelezte, hogy legyek nyugodt, és ne olyan forrófejű, mint ahogy kibaszottul akartam. A fenébe is.

Ökölbe szorított kézzel sétáltam Caden után, kikerülve a körülöttem álló asztalokat és székeket. Néhány az idióta haverjai közül szemmel tartott minket, és megborzongtam, amikor a tekintetük a mellényünkön landolt.

Igen, köcsögök, nézzétek, kivel van dolgotok.

Az egyik buzi még fel is állt, azt mormolva: – Ebbe nem akarok bele keveredni. – Aztán elment, amikor Cadennel megálltunk a boxuk előtt.

– Nem akarok balhét itt – mondta az öregasszony.

– Nem is lesz, mindaddig, amíg ez a... fickó elengedi azt, ami a miénk.

– Cameron, ezek a Hawks tagjai – szólalt meg Cameron egyik haverja, aki vele szemben ült a boxban.

Cameron, mindnyájunkat figyelmen kívül hagyva, azt mondta Josie–nak: – Cukorfalat, nem tudtam, hogy a klub kurvája vagy. – Megragadta, majd maga felé rántotta az állát, hogy a lány rá nézzen.

Minden erőmet felemésztette, hogy ne ugorjak az asztalra, és öljem meg a köcsögöt.

Hogy ne döfjek kést a nyakába.

Kibelezni, mint egy disznót, mert az volt.

– És mégsem akarod nekem adni magad. Hülye ribanc.

– Elég – morogtam halkan. Caden félreállt, én pedig odaléptem. Az asztalra tenyerelve Josie fölé hajoltam, hogy a fickó arcába kerüljek, és azt suttogtam: – Ide figyelj, te kis szarházi! Nem beszélhetsz így vele. Ő nem egy klub kurva. Ő a főnökünk sógornője. Tudod, hogy ez mit jelent? Olyan nekünk, mint egy kibaszott hercegnő, és bárki, aki szarozik vele, annak velünk kell megküzdenie. Tudod, hogy mit jelent ez?

A bolond rám vigyorgott és azt mondta: – Nem, mit jelent?

– Engedd el, és én majd felvilágosítalak.

– Billy – figyelmeztetett Caden.

A vállam fölött átnézve mondtam: – A lehető legszebben fogom csinálni, testvér.

 Caden felhorkant, és megrázta a fejét. Kinyújtotta a kezét Josie felé. Hátrébb léptem, és hála a fasznak, a seggfej elengedte. Egyenesen Caden karjaiba bújt. Egyelőre biztonságban volt. De valami azt súgta, hogy bármit is fogok mondani a faszszopónak, nem fogja komolyan venni a fenyegetést.

Már alig vártam, hogy akkor fájdalmat okozzak neki.

– Nos? – gúnyolódott Cameron.

Megráztam a fejem, és rámosolyogtam. A pimasz vigyor egy pillanatra lehervadt az ajkáról. Visszahajoltam, és farkasszemet néztem vele, miközben elmondtam neki az igazságot. – Ez azt jelenti, Cameron, hogy ha folytatod ezt a szarságot a hercegnőnkkel, akkor számíthatsz a bosszúnkra. És a bosszút fájdalom formájában tálaljuk. És ez, Cameron, azt jelenti, hogy járás képtelen leszel az életed hátralévő részében, mert ezt a sok szart mind lenyomom a torkodon és feldugom a seggedbe, amitől nem akarsz majd leülni vagy enni. Azt akarod majd, hogy vége legyen az életednek, méghozzá gyorsan, de én nem fogom engedni, hogy gyorsan és fájdalommentesen érjen véget. Nem. Ha végeztem, átadlak a főnökünknek, de nem csak ő lesz ott. Tudod, te kibaszott kis szarházi, több ezren vagyunk, akik szeretünk fájdalmat osztogatni, amikor megtoroljuk egy seggfejen, hogy bántotta a klubunk egyik tagját. Verni fogunk, bántani és megkínozni...

– Billy, elég lesz – csattant fel Caden.

A vállam fölött hátranézve láttam Josie döbbent tekintetét, ahogy Cadenbe kapaszkodott. Bassza meg! Egy hülye kibaszott idióta voltam, nem gondoltam rá, hogy Josie hallani fog bármit abból, amit az előbb mondtam.

Krisztusom. Valószínűleg halálra ijesztettem. Most már tudta, hogy egy undorító, gonosz faszfej is tudok lenni.

– Ez... durva volt, de lényegre törő, kölyök. – Mondta Josie főnöke felém fordulva, aki, baszki, szélesen mosolygott, megveregette a vállamat, majd Cameronhoz szólt: – Most pedig takarodj innen, fiú, és soha többé ne tedd tiszteled ebben a létesítményben a rossz természeteddel. Ez egy biztonságos hely a lányomnak, Josie–nak, úgyhogy jobb, ha nem látlak itt többet, különben szólok a srácoknak.

Cameron felnézett Josie főnökére, és azt mondta: – Rossz oldalra állsz, Marybeth.

– Nem, fiam. – A nő szomorúan rázta a fejét. – Az te vagy. Nem bújhatsz egész életedben apuci mögé.

Mindannyian hátrébb húzódtunk, amikor Cameron elkezdett kikászálódni a bokszból. Caden gyorsan maga mögé terelte Josie–t, és a karját a mellkasán keresztbe téve állt előtte. Meglepődtem, amikor mindannyian csendben távoztak, a társai úgy követték, akár a birkák, amik voltak is.

Amint a bejárati ajtó becsukódott utánuk, Josie kilépett, és megszólalt: – Marybeth…

Csakhogy Marybeth Josie elé emelte a kezét. – Nem akarom hallani. Már régen tennem kellett volna valamit. Láttam, hogy mit tett veled, ahogy visszahúzódtál a csigaházadba, amikor a közeledben volt, de nem volt merszem bármit is tenni... egészen mostanáig. Tartsd magad mellett ezeket a fiúkat, Josie.

– De hát nem érted, azzal, hogy kiállsz vele szemben az emberek előtt... ő...

– Nem érdekel, hogy mire képes. Többé már nem, édesem, oké. Ez a hely biztonságos számodra. Most pedig húzd haza a segged. Vedd ki az estét.

Aggodalommal a szemében Josie küldött Marybethnek egy apró, elismerő mosolyt, és elindult az ajtó felé. Caden közvetlenül mögötte ment és én is épp indultam volna, amikor egy a karomra kulcsolódó kéz megállított.

Megfordultam, szemben Marybeth–tel, és aznap harmadszorra is ledöbbentem, amikor azt suttogta: – Először fordult elő, hogy az a lány ruganyos léptekkel és mosollyal az arcán jött be a munkahelyére. Csak akkor tudtam meg, hogy miért, amikor láttam, hogy ti ketten bejöttök ide, és megteszitek, amit tettetek érte. Bárcsak lett volna bátorságom régen, hogy én is úgy tépjem szét azt a fiút, ahogyan ti tettétek, de nem volt. Köszönöm, kölyök. Köszönöm, hogy az a Josie, akiről tudtam, hogy ott bujkál benne, felszínre került. Köszönöm, hogy ilyen rosszfiú voltál és megleckéztetted azt a srácot. Bár nem vagyok benne biztos, hogy ő elég okos ahhoz, hogy megértse ezt a leckét. Mondd csak, ugye, mellette maradtok?

– Nem megyünk sehova, amíg nem végeztünk ezzel a szarsággal. Vagy egyáltalán.

A padló felé biccentett, majd visszanézett a szemembe. – Tudja, hogy mindketten szeretitek?

Hátrébb hőköltem a döbbenettől.

Mi. A. Fasz.

Marybeth kuncogott, majd elkomolyodott. – Kölyök, ez az arcodra van írva, és a másikéra is. Adjatok neki időt, és esküszöm, abból, amit ma láttam, ugyanolyan erősen fog viszontszeretni titeket. – Az orromat ráncoltam. Hogy gondolhatja egy öregasszony, hogy jó, ha Josie két pasit szeret?

Marybeth rám nevetett. – Ne nézz így rám! Josie tele van szeretettel és melegséggel. Az a lány a pokol küszöbén élt. A szemében valami elárulja ezt. Megérdemli a boldogságot, és ha ti ketten meg tudjátok adni neki, akkor mindenki meg fogja érteni. És ha mégsem... baszódjanak meg. Bassza meg mindenki, aki másképp gondolja.

Ekkor kitört belőlem a röhögés.

 

Hetedik fejezet

Josie

 

Fordította: Sweety

 

Még soha nem hallottam Elit így beszélni. Tudtam, hogy a motorosok mennyire mások, mint az átlagos férfiak legtöbbje. Tudtam, hogy amikor védelmeznek, akkor azt vadul teszik. Csak azt nem tudtam, hogy amikor meg akarják értetni magukat, azt ilyen nyersen, gonoszul és kegyetlenül teszik.

Undorodtam attól, amit Eli mondott?

Igen.

Megijesztett, amit Eli mondott?

Igen.

Képes lennék túllépni azon, amit Eli mondott?

Igen. 100 százalékig igen. Akkor ez sokkolta a törékeny állapotomat. Azonban akárhonnan is néztem, tudtam, hogy mindezt értem teszi.

Gyűlölte, amin keresztülmentem, annyira, hogy hagyta, hogy az érzelmei irányítsák. Ezek az erős, vad érzelmek valami ijesztően édesek voltak, „édesek” úgy értve, hogy ezt értem tette.

Félnem kellene, hogy láttam ezt az oldalát?

Nem.

Hogyan is tehetném, amikor mindezt azért tette, hogy megvédjen engem.

Visszanézve az ablakon láttam, ahogy Eli hátraveti a fejét, és hangosan nevet valamin, amit Marybeth mondott, és ez a látvány gyönyörű volt. Szóval, bár a szavak megijesztettek, Eli személye nem, mert tudtam, hogy biztonságban leszek mellette, és Caden mellett is.

– Jól vagy, drágaságom? – Kérdezte Caden, miközben kint álltunk és Elira vártunk.

A tekintetem a bent lévő Eliról Cadenre siklott, és elmosolyodtam. – Igen, jól vagyok.

Az arcomat tanulmányozta, a szememről a számra nézett, majd megrándult az ajka.

 – Jó. – Megfogta a kezemet. Ezúttal nem hátráltam meg. Örömmel töltött el. Elvégre ő volt Caden, és amikor Eli kijött az ő kezét is megragadom, mert ő Eli, ők voltak az otthonom.

– A csajunk erős – vigyorgott Caden.

Bólintottam, és azt mondtam: – A kettőtök és Simone segítségével eljutok oda. Végre úgy érzem, hogy képes vagyok rá. – Kuncogtam. – Bár, jobb, ha mindketten vigyáztok, amikor teljes mértékben odakerülök.

Kuncogott. – Már alig várom.

Az étterem ajtaja nyílt, és Eli sétált ki rajta. Végigfuttatta kezét felül hosszabb haján, az oldalain le volt borotválva. Nyugtalannak tűnt. Bár az előbb még nevetett Marybeth–tel, úgy tűnt, mintha a világ súlya nehezedne a vállaira. Ha már a jól kidolgozott vállairól beszélünk, azok kissé lecsüggtek. A tekintete találkozott az enyémmel, de gyorsan elkapta. Ekkor már tudtam, mi aggasztja.

Hogy megkönnyítsem a terhét, egy kicsit megszorítottam Caden kezét, aztán elengedtem, és Eli felé fordultam.

– Josie…

Nem tudta befejezni, mert a következő másodpercben a nyaka köré fontam a karjaimat. Egy lépést hátrált. Átkarolta a derekamat, hogy stabilizáljon minket. Meglepett szemekkel nézett le rám. – Édesem?

– Bármire is gondolsz, felejtsd el.

– De...

– Ne. Persze, a szavaid... erőszakosak és ijesztőek voltak, de én tudom – megérintettem a mellkasomat – mélyen legbelül tudom, hogy soha nem bántanál engem. Tudom, Eli, hogy elmondod a beszéded, és talán meg is mutatod, talán megversz valakit. De nem olyasvalakit, aki nem érdemli meg. Nem olyat, aki nem tett rosszat neked vagy a motoros testvéreidnek. Amit tettél, amit mondtál, azt durva volt hallani, de bármi is történt, tudom, hogy jó ember vagy. Szóval ne hagyd, hogy az agyad azt súgja neked, hogy én másképp gondolok rád. Nem így van. Te még mindig az én Eliom vagy.

Elmosolyodtam.

Lehunyta a szemét, előtte azonban még láttam ahogy ellágyult a tekintete. Nem mulasztottam el a hálát, amit a szavaim miatt érzett.

Nyilvánvalóan nem gondolta át a következő lépését.

Homlokát az enyémnek támasztotta. A keze a nyakam oldalára csúszott. A másik karjával átölelte a derekam, és szorosan magához húzott. Olyan közel, hogy a testünk egymásnak préselődött. A szemei mindvégig csukva maradtak, az enyémek pedig nyitva, így tanúja voltam annak, ahogy pánikba esett. A szeme villámgyorsan felpattant, és hátralépett.

– A francba, Josie, bocsánat. Én... ah... nem lett volna szabad ezt tennem.

Buta ember. Nem értette, és tudta, hogy nem bánom? Mintha valami hirtelen – mikor ők ketten behajtottak a városba – elpattant volna bennem, és a Cadentől és Elitól kapott gyengéd érintések, olyanok voltak, akár a friss levegő a bőrömön. Talán azért, mert annyira hiányoztak.

Talán azért, mert a testem figyelemre vágyott, és tudta, hogy Caden és Eli óvatosan bánna velem.

Vagy talán azért, mert a szívem is belekeveredett, amikor kettőjükről volt szó.

Akartam az érintésüket.

Akartam, hogy nézzenek.

És azt akartam, hogy ugyanúgy törődjenek velem, mint én velük.

Hogy ezt bebizonyítsam, Elihoz léptem, a kezeit megfogva lassan, az egyiket ismét a nyakamhoz, a másikat pedig a derekamhoz vezettem. Kezdetben a teste megfeszült. A nyakán az ér gyorsabban lüktetett. Szerettem volna tovább nézni, de nem tudtam, mert a testem Eliéhoz szorult, egyik karja a tarkómat ölelte, a másikkal a derekamat szorította.

– Édesem – lihegte.

Közel hajoltam, és a fülébe súgtam: – Te és Caden. Csak ti ketten vagytok azok, akik nyugodtan megérinthetitek a bőrömet. Azt mondják, a távolléttől a szív jobban szeret, és talán nálunk is ez a helyzet. Akárhogy is van, nem lehetek benne biztos. Csak azt tudom, hogy amikor te és Caden a közelemben vagytok, amikor megcirógattok, vagy utánam nyúltok, nem húzódom el. Néha talán meghátrálok, de soha nem félek.

– Édesem – ismételte meg. A hangjában annyi érzelem volt. Legfőképpen áhítat.

– Olyan sokat jelentetek nekem. Ezt már biztosan tudjátok.

Kuncogott. – Hát, nem, bébi, még csak egy napja vagyunk újra együtt.

Nem tudtam megállni, hogy ne kuncogjak. Hátrébb húzódtam, és felmosolyogtam rá.

– Ez igaz, de már most úgy érzem, mintha mindketten sokkal régebb óta itt lennétek és gondolom, ez azért lehet, mert mindketten a gondolataimban jártatok.

Caden testének forrósága a hátamon volt az első, amit megéreztem, majd a kezeit a vállamon. Amikor ránéztem, azt mondta: – Ahogy te is a miénkben, drágaságom.

Elpirultam. – Hát, ezt jó tudni. – Mosolyogva elléptem kettőjüktől, és elindultam a járgányaik felé. – Menjünk innen, és keressünk valami kaját.

Hosszú idő óta először végre könnyűnek éreztem magam. Mintha az a nagy zsáknyi bánat már nem nyomná többé a testemet, a szívemet és a lelkemet.

Végre úgy éreztem, hogy tudok mosolyogni, nevetni és megbecsülni a következő napokat.

Miután a srácok elvittek egy körre a városban, úgy döntöttünk, hogy veszünk valami kaját, amit hazavihetünk. Így amikor megálltunk a St. Kilda strandon, gyorsan írtam Simone–nak, és elmondtam neki a tervünket. Ő azt javasolta, hogy hozzunk kínai kaját. A srácoknak tetszett az ötlet, így hát leadtam a rendelésünket. Miközben visszafelé tartottunk a lakásba, az járt az eszemben, hogy már nem is hiányzik annyira az otthonom. Persze még mindig hiányoztak a szüleim. Elvégre ők voltak azok, akik megtanították – Zara és Mattie segítségével –, hogy nem minden ember ártalmas és gonosz. Még mindig nagy szükségem volt arra, hogy lássam őket, azonban ennek sürgetése elszállt, amikor megpillantottam a két pompás motorost, akik az utamba kerültek.

Miért kettő?

Miért volt ez a két ember fontosabb nekem, mint... bármi más?

Mert olyan sokat jelentenek nekem.

Mert tudják, mi vagyok.

Tudják, hogy sérült vagyok.

Sötét és sérült.

És mégis, itt voltak.

Mindent tudtak rólam, mindent, ami velem történt, és mégis ott voltak mellettem. Még mindig hajlandóak voltak bármit megtenni értem, és még mindig törődtek velem.

Ők voltak az én végzetem.

Ők voltak az életem.

Az otthonom.

Sokféleképpen megtagadtam magam... de többé már nem.

 

Nagyon jól éreztük magunkat az asztal körül, ettünk, nevettünk és beszélgettünk. Simone, ahogy láttam, rágerjedt Elira és Cadenre. Persze Eli ezt érzékelve, hirtelen úgy gondolta, hogy meleg van a lakásban, ezért levette a mellényét, majd a pólóját. Tényleg, ez már komikus volt. Simone szeme tágra nyílt, a szája tátva maradt, és az éppen rágott falat az ölébe pottyant.

Caden nevetésben tört ki. Eli kuncogva hátradőlt a székében, és végigfuttatta a kezét szépen formált, tetovált mellkasán és hat kockáján. – Tetszik, amit látsz? – Kacsintott a lányra.

Persze ez tönkre tette számomra a pillanatot. Mert amikor meghallottam ezeket a szavakat, és láttam, hogy Simone öntudatlanul bólogat, a szívem összeszorult, és éreztem, hogy kifut a vér az arcomból. Zsibbadtan lebámultam a tányéromra, miközben gondolatok bombázták az agyamat.

Eli megérdemelne valakit, aki tapasztalt.

Nem tudtam olyan nyíltan bámulni, mint Simone, és nem tudtam azt mondani neki, hogy tetszik, amit látok, mert csak össze–vissza beszéltem volna. Elpirultam, és valószínűleg kirohantam volna a szobából, mert rajtakaptak, hogy a csodálatos testét bámulom.

Szánalmas voltam.

Igazából még mindig egy gyerek.

Semmit sem tudtam a szerelemről, a szenvedélyről, vagy bármiről, ami az együttléthez kapcsolódik.

Istenem, még azt sem tudtam megmondani nekik, hogy úgy szeretném őket.

Haszontalan lennék számukra.

Jobbat érdemeltek annál a tapogatózó bolondnál, aki voltam.

Huszonegy éves voltam, az Isten szerelmére, és használhatatlan egy intim helyzetben.

Elinak olyasvalakit kellett volna választania, mint Simone.

És Caden... neki pedig találnia kellene valakit, aki tökéletes lenne a számára.

Nem olyat, aki ennyire sérült.

Istenem. Kit akartam átverni?

Miért gondoltam egyáltalán, hogy... mit? Velük lehetek? Mindkettőjüket megszerezni, és kapzsi ribancként a saját szánalmas kedvemért elvenni tőlük a boldogság esélyét.

– Beszélnünk kellene az ágybeosztásról. – Hatolt át Simone hangja a gondolataimon. – Aludhatnátok az enyémben. Egyáltalán nem bánnám.

– Nem bírnál velünk – cukkolta Caden.

Nem, de megpróbálná, és valószínűleg lenyűgözne titeket azzal, amit kitalál. Nem úgy, mint bármi, amit én tudnék mutatni nekik.

Miért gondoltam, hogy lehet ilyen boldogságban részem?

Hűha, még csak órákkal ezelőtt adtam fel a megtagadását annak, amit akarok, de amint a valóság belém hasított... kibelezett.

Még akkor is, ha ők voltak az otthonom.

Jobbat érdemeltek annál, mint amit én valaha is adhattam nekik.

– Nem tudom... – ...megtenni velük.

– Josie? – szólt Simone.

Valaki tapasztaltra volt szükségük. Valaki jobbra.

– Édesem?

Az lenne a legjobb, ha elmennének.

Tévedtem, nagyot tévedtem. Nem tehettem ezt velük. Nem ránthattam le őket a sötétségembe.

Gyorsan pislogva vettem egy mély lélegzetet, és felegyenesedtem. – Azt hiszem, le kell feküdnöm.

Simone kuncogott. – Épp erről beszéltünk.

Megpróbáltam mosolyogni, de nem sikerült, és ezt ő is látta.

– Csajszi, tudod, hogy nem gondoltam komolyan. Nem akarom őket.

Felhorkantam, mielőtt megállíthattam volna magam. Megőrült? Ki ne akarná őket? Senki.

– Josie – kérte.

Bólintottam, ahelyett, hogy bármit is mondtam volna, és felálltam az asztaltól. Aztán vállat vontam. – Nem mintha amúgy érdekelne. – Istenem, ez durva volt. Szemét húzás volt, és ez nem én voltam, de így volt a legjobb.

– Mi a fasz van, Josie? – sziszegte Eli.

– Billy – morogta Caden halkan.

– Nem, tudni akarom, mit értett ez alatt – ugatott Eli, és ököllel az asztalra csapott.

– Aludnom kell egy kicsit – jelentettem ki érzelemmentesen. Ez megint nem én voltam. Belül megtörtem, de azt hittem, ha másképp viselkedem, ha megmutatom nekik, hogy nem érdekel, elmennek, és megtalálják a boldogságukat.

Elindultam, két lépést tettem az ajtó felé, amikor egy kéz ragadta meg a karomat. Lenéztem rá, majd végigkövettem felfelé, és Picket láttam, ahogy rám mosolyog.

Zavartan megráztam a fejem. Miért mosolygott?

– Várj egy kicsit, drágaságom – mondta, mielőtt Simone felé fordult. – El tudnál menni egy kicsit valahová? – Aztán Elihez fordult. – Te pedig ülj le, és fogd vissza a kibaszott indulataidat!

– Csajszi, jobb, ha reggelre újra önmagad leszel, különben lesz egy–két szavam hozzád, ami nem fog tetszeni neked. Ez nem te vagy, Josie, és nem szeretem ezt látni. – Simone rám villantotta a tekintetét, majd kisétált a szobából.

– Pick? – szólt Eli.

Csakhogy Caden nem törődött vele. Ehelyett megrántotta a karomat, amitől kibillentem az egyensúlyomból, és a testének csapódtam. Az állam alá nyúlt, és felfelé kényszerítette a tekintetemet, hogy találkozzak az ő vidám tekintetével.

– Bébi – kezdte. – Elfelejtetted, hogy ismerlek? Tudom, hogyan működik az agyad, és amikor elkezdődött az a szarság a flörtöléssel, az agyad egy másik világba repített. Egy olyan világba, ahol szerinted Elinak és nekem egy olyan emberre lenne szükségünk, mint a lakótársad. Valakire, aki nem... és basszus, utálom ezt kimondani, de nem olyan sérült, mint te. Amit nem fogsz fel drágám, az az, hogy így vagy úgy mindketten sérültek vagyunk, akárcsak te. Most már tudjuk, hogy vigyáznunk kell, ha a közeledben vagyunk. Csak azt akartuk elérni, hogy a lakótársad tudja, megfelelő pasik vagyunk számodra. – A szemeim tágra nyíltak. – Igen, bébi, számodra. Nekünk mindig is csak te voltál. Drágaságom, ahogy Elinak is mondtad, mindig is az eszedben jártunk, és ahogy én mondtam, te pedig a mi eszünkben jártál, de azt nem mondtam, hogy... teljesen felemésztetted a gondolatainkat.

A szívem eszeveszetten kalapált. A mellkasom szaggatottan emelkedett és süllyedt a szabálytalan légzésem miatt.

– Most, azt hiszem, itt a legjobb alkalom, hogy elmondjam neked. Josie, mi nem megyünk sehova...

– Pick – morogta Eli figyelmeztetően.

Figyelmeztetés mire?

Caden jóképű arca Eli felé fordult. – Minden rendben, haver. Tudnia kell, hogy hányadán állunk. Szüksége van magyarázatra, hogy az agya ne űzzön megint tréfát velünk kapcsolatban.

Te jó ég! Hová fajult ez az egész?

– Drágaságom, Billy és én itt maradunk Melbourne–ben. Itt maradunk, amíg a szarságaidnak vége nem lesz...

– De...

– Nem, bébi, maradunk, aztán miután vége a szarságaidnak, utána is itt maradunk, hogy segítsünk Memphisnek néhány dologban, és ez eltarthat egy darabig. – Megállt, és tanulmányozta az arcomat.

Itt maradnak, Melbourne–ben velem, de miért? Talon parancsára?

– Még ha Talon nem is akarta volna, hogy maradjunk, mi akkor is maradnánk. – Gondolatolvasó? – Bébi. – Megvárta, amíg újra felnézek rá. – Mi mindenképp itt maradnánk miattad, Josie.

– Én... ti, mindketten... én nem tudok. – Mit is akartam mondani?

– Édesem – mondta Eli, miközben mellénk lépett. Megfogta a kezem, miközben rá néztem. – Te vagy számunkra a minden.

– Nem – suttogtam. – Mindketten sokkal többet érdemeltek.

– Édesem, ez baromság – mondta Eli gyengéden. Összehúztam a szemöldököm, és ő végigsimított rajta az ujjával. – Kurvára régóta tudod, hogy mit érzünk. Ezt már a kezdetektől fogva megmondtuk neked. Amit meg kell most értened, hogy bármit megteszünk érted, mindannyiunkért, azért, hogy boldogok lehessünk, mindketten készek vagyunk veled lenni.

Én ziháltam. Ez most komoly volt? – De... ez nem rossz?

– Nem, hölgyem. Amit irántad érzünk, az nem rossz. Lassan fogjuk csinálni, nagyon lassan. Együtt fogjuk megoldani az egészet.

Mindketten hajlandóak voltak lassan haladni a kedvemért. Mindketten engem akartak és senki mást. Hajlandóak voltak elviselni egymást, hogy mindketten megkaphassanak engem... ahogy én is akartam mindkettőjüket.

– Drágaságom, akarod ezt? Akarsz minket?

– M–mit fognak szólni az emberek?

– Leszarjuk, és ha ez hármunkkal működik, akkor neked is le kell szarnod, mert, bébi, mi hajlandóak vagyunk mindent beleadni, ha te is. Te vagy a mindenünk, Josie – mondta Caden.

– Én... ööö... ez. Én... mindketten.

– Köpd ki, drágám, hogy mindannyian össze tudjunk esni. Nehéz napunk volt – cukkolt Eli.

Szégyenlősen mosolyogva mondtam nekik: – Szeretném kipróbálni... lassan, hogy ez működhet–e.

– Kurvára igen – vigyorgott Caden, és megszorított.

– Négy év várakozás, édesem, még három év, aztán végre a miénk lehetsz – mosolyodott el szélesen Eli.

Túl sok érzelem árasztott el. Nem tudtam abbahagyni a vigyorgást, de felütötte bennem a fejét az aggodalom is, hogy mi romolhat el. Azonban az az izgalom, ami végigborzongatta a testemet, a tudat, hogy ők is annyira akarnak engem, mint én őket, felülkerekedett ezen az érzésen.

Működhetett. Működnie kellett. Olyan sokáig szerettem őket, de egy lépés távolságra tartottam mindkettőjüket, mert féltem, hogy egyiküknekfájdalmat okozok... de most... Istenem, most azt akarták, hogy ez minhármunk között működjön.

Az életem kezdett rendbe jönni, és ez akkor kezdődött, amikor a két férfi, aki oly régóta birtokolta a szívemet, visszasétált a sötét életembe.

Hallgattam, ahogy ágyba parancsoltak, mindketten vigyorogva nézték a mosolygós arcom. Caden csókolta meg először az arcom, majd Eli.

– Mi lesz veletek? – kérdeztem.

– Majd váltogatjuk egymást. Én ma este a kanapén alszom, Eli pedig alhat Parker ágyában, amíg nem találunk egy saját helyet.

Félre hajtott fejjel kérdeztem: – Úgy érted...?

Caden kuncogott. – Kicsim, húzd az ágyba az aranyos segged. Erről majd máskor beszélünk.

Egy–egy gyors puszit nyomva mindkettőjük arcára, kisétáltam a szobából. Az agyam már teljesen kikészült, így az összeköltözés gondolata határozottan egy későbbi időpontra kellett, hogy kerüljön... egy olyan időpontra, amikor már tudtuk, hogy működni fog, ami köztünk történik.